Háborús bűnös mundérbecsület: a „Menekültek Társulata” elítélte a szerbek horvátországi előállítását
A „Menekültek Társulatának” szerbiai koalíciója(?) elnevezésű tömörülés, -melynek tagjai a magukat a délszláv háborúban elűzött szerb lakosság érdekképviselőinek tartják- a legélesebben elítélte a Vukovar melletti Trpinja faluban történt 12 szerb nemzetiségű polgár előállítását. Úgy vélik, a horvát hatalom célja, a szerb lakosság megfélemlítése, a menekült személyek visszatelepülésének megakadályozása.
Eközben a tiltakozó szervezet kötelékében akadnak olyan tagok is, akiket nem elűztek otthonaikból, hanem kellő mennyiségű vaj volt a fejükön ahhoz, hogy érezzék azt, hogy utolérheti őket a törvény keze, ha nem kelnek útnak.
A „koalíció” közleménye kiemeli, hogy a letartóztatott szerbek, akiket azzal vádolnak, hogy háborús bűnöket követtek el horvát civilek ellen 1991-ben, több mint 15 évig békében éltek horvátországi otthonukban.
Megengedhetetlen, hogy a szerbeket, az összetűzések után 18 évvel később is, háborús bűnösökként kezeljék, és kollektív felelősekért mindazért, ami 1991-1995. között történt – mondta Miodrag Linta a koalíció elnöke (inkább el kellene feledniük a hozzátartozóknak a lemészárolt családtagjaikat? – a szerk.).
Savo Štrbac a ’Veritas’ dokumentációs központ igazgatója úgy véli, a 12 szerb polgár letartóztatásával a horvátok világos üzenetet küldtek az elmenekült szerb polgároknak, hogy ne térjenek vissza. Emlékeztetett arra, hogy Trpinja faluban a szerbek a lakosság 90 százalékát képezik.
(NOS nyomán H. Á.)