vilanyora-aram-aramelkedsesEgyéb 

Holnaptól 10,9 százalékkal lesz drágább az áram

vilanyora-aram-aramelkedsesHolnap lép érvénybe az elektromos szolgáltatás díjemelkedése, amelyet még a múlt hónap közepén fogadott el a Köztársasági Energetikai Ügynökség. Ennek értelmében a lakossági fogyasztóknál 10,9 százalékkal, míg az ipari fogyasztók körében 12,8 százalékos áremelkedést vezetnek be augusztus elsejétől.

Így holnaptól már 6.14 dinárba fog kerülni egy kilowattóra villamos energia ÁFA nélkül, míg ez az ipari fogyasztóknál 5.85 dinárra emelkedik majd.

A szolgáltató azzal érvel, hogy a régióban még így is Szerbiában lesz a legolcsóbb a villanyáram díja, valamint a közvállalat több mint 100 milliárd dináros adósságát is az emelésből befolyó extra bevételekből kívánja csillapítani.

Az országban utoljára 2011-ben emelték meg jelentősen az elektromos energia felhasználási árát, akkor 15 százalékos volt az árnövekedés.

A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) számontartásai szerint az országban jelenleg 3.5 millió felhasználójuk van, akik átlagosan 3500 dinárt fizetnek háztartásonként. A holnapi emelést követően a számítások szerint ez az összeg körülbelül 400 dináros pluszköltséget fog jelenteni.

H. Á.

   

Hasonló bejegyzések