Egyre valószínűbb, hogy a „strici bankár” Strauss-Kahn lesz a szerb kormány tanácsadója; néhány miniszteri helyet is külföldiek foglalnak el
Előrehaladott szakaszban vannak a Dominique Strauss-Kahn francia zsidó gazdasági szakemberrel folytatott tárgyalások, amelyek arra irányulnak, hogy az említett személy a szerb kormány tanácsadói funkcióját töltse be. Mint ismeretes, Strauss-Kahn szocialista politikus ellen bírósági eljárások folynak. Több nő szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolja, sőt felmerült a gyanú, hogy a szóban forgó bankár elit prostikat futtatott.
Aleksandar Vučić, a szerb kormány első alelnöke azonban kijelentette, hogy őt ez nem érdekli, csak az a fontos, hogy Strauss-Kahn ért a tartozások „átcsomagolásához, átpakolásához”. Nos, ahhoz bizonyára ért. Érdekes lenne, ha Strauss-Kahn végül a börtönből osztogatna tanácsokat a szerb kormánynak.
A jelek szerint néhány miniszter is külföldi állampolgár lesz. Nevek egyelőre nem szivárogtak ki.
Miniszteri helyet azonban csak szerb állampolgársággal rendelkező személyek tölthetnek be.
Szerbiában ez nem is annyira nagy gond, hiszen annakidején gyorsított eljárással jutott szerb állampolgársághoz Milan Panić amerikai állampolgár, volt jugoszláv kormányfő és Radovan Jelašić magyar állampolgár, a Szerb Nemzeti Bank egykori elnöke.
A képen: Dominique Strauss-Kahn
F. L.