Mogyoródi gyermektábor délvidékiekkel
Immár második alkalommal kapott lehetőséget a Magyar Remény Mozgalom (MRM), hogy a Mogyoródon megrendezett gyermektáborban kilenc fiatal (két felnőtt kíséretében) vehetett részt Délvidékről, azon belül is Szenttamásról. A tábor 2013 július 14. és 22. között tartott. A gyermekek csoportját kitűnő tanulók, néptáncosok, zenészek és kiváló sportolók alkották.
A ,,nomád” jellegű tábort Gódor Antal és neje Gódor Ildikó szervezték. A tábor Mogyoródon, egy gyönyörű kis városkában a Somlyó-dombon lett elhelyezve. Mellette volt a műfüves focipálya egy nagy épülettel, ahol az előadások kerültek megtartásra. A szervezők részéről hatalmas vendégszeretettel fogadták a gyermekeket és kísérőiket.
A második napon kezdődött a tábor az első előadóval, Révész P. László bőrdíszművessel. Nemcsak a táborban résztvevő gyermekek, még a felnőttek is különböző kis tárgyakat készítettek (karkötőket, bőrbuggyancsokat stb). Révész P. László nemcsak bőrdíszművességgel foglalkozik, hanem a harci és önvédelmi technikák mestere is, amit be is mutatott. Délután Illés Anita népi fazekasművész volt a színhelyen, aki agyagból készült tárgyakat mutatott be. Ezen is jelen voltak kicsik és nagyok, és nagyon nagy érdeklődéssel készítették a különböző dísztárgyakat. Az esti órákban meglátogatta a tábort Berta Szilvia, jobbikos országgyűlési képviselő, aki egy csomagtartónyi élelmiszert hozott a tábor lakóinak.
A harmadik nap Fót városlátogatásával telt egy gyalogtúra keretein belül. Kass Péter tornatanár a fóti Somlyó-hegység természetvédelmi területét mutatta be, ahol megismerkedhettek a helyi növényvilággal. A legjellegzetesebb a rezgő dísznövény. Fóton meglátogatták a katolikus templomot, Fáy-présházat, majd a Károlyi-kastély kertjében a tópart melletti részén élvezhették a természet szépségeit. Délután a táborozók gokartozni voltak, amit szintén nagyon élveztek. Az esti órákban a Csillagösvényen című filmet nézték meg.
A negyedik napon Kubinyi Tamás irodalomtörténész tartott történelem órát, amelyet mindenki nagy érdeklődéssel hallgatott végig. Délután Murányi Levente országgyűlési képviselő az 1956-os forradalom élményeit mesélte el, hiszen 16 éves fiúként maga is részese volt az eseményeknek.
Az ötödik nap Budapest látogatásával telt. Szégyen szemre – Kövér László úrnak köszönhetően – a Délvidékről érkező gyermekek nem mehettek be a parlamentbe, viszont egy héttel korábban 60 délvidéki gyermek járhatott az országházban. Mindezek mellett egy felejthetetlen napot töltöttek Budapesten a budai várban, a ligetben, ahol megnézhették a Vajdahunyad Vár Mezőgazdasági Múzeum gyönyörű épületét is. Hajóval megtekintették a fővárosi hidakat és a parlamentet is (de csak kívülről). A táborozók egy rövid időre Szávay István országgyűlési képviselővel és Juhász Szabolcs kollégájával is találkozhattak.
A hatodik napon Kristóf Etelka hozzájárulásával megtekinthették a felújított gödöllői királyi várótermét, a Városi Múzeumot és a Grassalkovich-kastélyt, vagyis Erzsébet-Sissy királynő kedvenc kastélyát.
A hetedik napon Mogyoród kisváros látogatása szerepelt. Először a katolikus templomot és a tájházat járták be a táborozók. Később felmentek a Somlyó-hegy felújított kilátóra, ahol 1074. március 14-én zajlott le a legnagyobb mogyoródi csata. Majd megtekintették a Babicz család borpincéjét és a jurtát, amely a kert végén található. Természetesen, nem maradhatott ki Magyarország legnagyobb aquaparkja sem, ahol több mint négy órát fürödtek a gyerekek.
Az utolsó, nyolcadik napon szentmisén vettek részt, utána íjászat következett, valamint délután egy külön műsort készítettek a szenttamásiak. Szóban meséltek a városukról, érdekességeiről, egy kis ajándékkal kedveskedtek a tábor lakóinak, majd táncházzal fejezték be a napot. Ugyanakkor, a mogyoródiak is olyan fogadtatásban részesítették a délvidékieket, illetve ajándékokkal halmozták el őket, melyet sohasem fognak elfelejteni.
Gazdik Erzsébet, a MRM alelnöke