a betoro 201Egyéb 

Szabadkai közbiztonság: Oktatgatni akarják a polgárokat ahelyett, hogy megvédenék őket; egy Istenért sem vezetnék be a polgárőrséget

a betoro 201Az Önálló Szociáldemokraták, a Liberális Demokrata Párt, a Szerbiai Oroszok Pártja és a Pont Most civil szervezet alkotta tanácsnoki csoport Biztonsági Tanács létrehozását követeli a városvezetéstől.

A tanács feladata lenne, hogy megelőzze az elszaporodó bűncselekményeket Szabadka területén.

A helyi önkormányzat, a belügyi titkárság, a helyi közösségek, a Szociális Munkaközpont, az egészségházak és más intézmények képviselői alkotnák a Biztonsági Tanácsot. Elsősorban a polgárok felvilágosításával foglalkoznának. Például gyakran előfordul, hogy az emberek a közösségi oldalakon közlik mikor indulnak nyaralni, és ezzel gyakorlatilag tájékoztatják a betörőket, mely időszakban lesz üres a házuk. Az ilyen és ehhez hasonló esetekre szeretnék felhívni a polgárok figyelmét.

Sebők Róbert, a Liberális Demokrata Párt szabadkai elnöke üdvözölte a térfigyelő kamerák felállítását, aminek szerinte máris kedvező hatása van. Ugyanakkor kiemelte, hogy határozottan ellenzi a polgárőrség bevezetését, amit egyes politikai szervezetek kezdeményeznek.

Előszöris: ezt csak a Magyar Remény Mozgalom (MRM) kezdeményezte. Másodszor: a gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a közbiztonság csak azokon a délvidéki településeken javult, ahol lényegében a polgárőrség szerepét betöltő esti és éjszakai sétálók jelentek meg az utcán, vagyis ott, ahol maguk a polgárok szervezték meg a bűnözőkkel szembeni védelmüket.

A rendőrségből az átlagpolgárnak nagyon kevés haszna származik. Az ilyen „biztonsági” tanácsokból még annyi haszna sem lesz. De azért a tanácstagok bizonyára csinos honoráriumot kapnak majd.

F. L.

Hasonló bejegyzések