obama putyinEgyéb 

Obama felhúzta az orrát Snowden miatt Putyinra?

obama putyinBarack Obama mégiscsak lemondta szeptemberre tervezett kétoldalú találkozóját Vlagyimir Putyinnal a Snowden-ügy miatt. Az amerikai elnök ugyan részt vesz a szentpétervári G-20-as tanácskozáson, amelynek az orosz elnök lesz a házigazdája, de sem a csúcs margóján, sem utána nem tart kétoldalú megbeszélést Putyinnal.

Az eredeti tervek szerint Obama a G-20-as tárgyalások után utazott volna Moszkvába, ám ehelyett Stockholmot iktatja be úti programjába. A Kreml csalódottságának adott hangot a washingtoni döntés miatt, ugyanakkor az orosz elnök külpolitikai tanácsadója jelezte, a meghívást továbbra is fenntartják. Obama kedd este az NBC-n, Jay Leno show-műsorában ugyan megerősítette, hogy elutazik Szentpétervárra, de azt is világossá tette, csalódott amiatt, hogy Oroszország ideiglenes menedékjogot adott Edward Snowdennek, az amerikai kiszivárogtatónak.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott, az orosz kormány időnként visszacsúszik a hidegháborús mentalitásba. „Hiába mondom nekik és Putyin elnöknek, hogy ez már a múlt” – tette hozzá. Obama a Tonight Show-ban igyekezett megnyugtatni az amerikaiakat, hogy a globális terrorriadó ellenére csak éljék nyugodtan az életüket.

Ben Rhodes, Obama helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója szerint Oroszország múlt heti döntése Snowden befogadásáról tovább súlyosbította az amúgy is problémákkal terhes amerikai-orosz viszonyt. Rhodes közölte: „Továbbra is együttműködünk Oroszországgal, ahhoz közös pontokat sikerül találni, de az elnök és nemzetbiztonsági csapata egyetértett abban, hogy jelen körülmények között nincs értelme egy csúcstalálkozónak”.

Jay Carney fehérházi szóvivő is megerősítette, jelenleg „nincs olyan előrehaladás a kétoldalú ügyekben, amely indokolttá tenné a kétoldalú csúcsot”. Carney megerősítette, hogy a „csalódást keltő” döntés Snowden ügyében fontos tényező volt, a szóvivő ugyanakkor nem a találkozó lemondásáról, hanem későbbre halasztásáról beszélt.

Putyin és Obama legutóbb az észak-írországi G8-as csúcson találkozott, de már jóideje látszott, hogy a 2009-es „reset” – újraindítás – hangulata a múlté. Washington és Moszkva álláspontja távol áll egymástól Szíria és Irán ügyében. Az amerikai vezetés rendszeresen felhozza az emberi jogsértéseket is, az orosz ellenzékiek elleni fellépést, a Pussy Riot lánycsapat tagjainak elítélését és számos más ügyet.

Moszkva ugyanakkor nehezményezi, hogy az Egyesült Államok változatlanul nem tett le az amerikai rakétavédelmi rendszer kelet-európai kiterjesztéséről, pedig Obama még Medvegyevnek jelezte, hogy újraválasztását követően érdemes lehet újrakezdeni a párbeszédet e téren. Putyin felbőszítette az amerikaiakat az orosz árvák amerikai örökbefogadásának akadályozásával is. Obama nemigen tehetett mást, mint hogy e szimbolikus nemmel vágott vissza Putyinnak, a demokrata elnököt így is rendszeresen bírálják a republikánusok, hogy nem lép fel kellő eréllyel.

(nepszava.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések