hideg-napokEgyéb 

Egyoldalú megbékélés: Szabadkán színdarabot mutatnak be, Újvidéken filmet forgatnak a hideg napokról

hideg-napokAhogy arról korábban beszámoltunk a budapesti Katona József Színház idei évadnyitójának első darabja a „Vörös” című mű lesz. Amely határon túli koprodukcióban október 4-én kerül színpadra Szabadkán. Az előadás a Szabadkai Népszínház Magyar társulatával közös munka során jön létre és arra tesz kísérletet, hogy szemtanúk és leszármazottak vallomásai alapján fessen hiteles képet a magyar csendőrség 1942-es újvidéki razziájáról, valamint az azt követő időszakról, egészen napjainkig.

A VRTV pedig arról számolt be, hogy Újvidéken egy lelkes rendezői gárda eközben nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis egy játékfilm forgatásába kezdtek, amely szintén az 1942-es eseményeket mutatja be, ezúttal az elhurcolt zsidók szemszögéből. Mint írják égető szükség volt már erre az alkotásra, hiszen eddig senki sem dolgozta fel filmvásznon a témát. Ez is bizonyítja, hogy nem kutattak eleget a témában, hiszen 1966-ban Cseres Tibor azonos című könyve alapján készült el a Hideg Napok filmdráma, amely már feldolgozta a témát. Sőt, 1967-ben a film elnyerte a Magyar Játékfilmszemle fődíját és a legjobb férfi alakításért járó díjat is.

Az „Avramov pas” című film forgatása október 4-én veszi majd kezdetét, amely az újvidéki zsidók hányattatott sorsát mutatja majd be a visszaemlékezők elbeszéléseire alapozva.

A film rendezői elmondták, a forgatás kezdetéhez szükséges anyagi forrásokat a Tartományi Kulturális Titkárság biztosítja majd, de további támogatásokra lesz szükségük a mű befejezéséhez.

Kérdés, hogy a vajdasági tartományi kormány és a Tartományi Képviselőház felett elnöklő Pásztor István mikor szán már végre anyagi forrásokat, hogy a délvidéki magyar áldozatok is megkapják a maguk emlékét méltón őrző alkotásokat?

H. Á.

  

Hasonló bejegyzések