sziria vegyi fegyverEgyéb 

Átmenetileg elhárult a nemzetközi katonai beavatkozás lehetősége Szíriában

sziria vegyi fegyverSzíria beleegyezett, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői elmehetnek azokra a helyszínekre, ahol a szerdai állítólagos vegyifegyver-támadások történtek. Ezzel vélhetően, átmenetileg, elhárult a nemzetközi katonai beavatkozás veszélye Szíriába, amely az utóbbi napokban komolyan körvonalazódott. Simon Peresz izraeli államfő vasárnap a szíriai vegyi fegyverek felszámolását sürgette.

A damaszkuszi kormány cáfolta, hogy vegyi fegyvert vetettek volna be a főváros egyik lázadók által ellenőrzött körzetében, a felkelőket vádolta a mérges gáz használatával, de az országban tartózkodó ENSZ ellenőröket mégsem engedte kivizsgálni a bizonyítékokat. A nemzetközi közösség ezért mindinkább arra a következtetésre jutott, hogy valósak a szíriai ellenzék állításai, miszerint a kormányerők mérgező gázt vetett be a felkelők ellen. Egyelőre konkrét bizonyíték nincs a vegyi fegyver használatra, arra meg végképp, hogy melyik fél vetette be, azt viszont független nemzetközi orvoscsapatok is megerősítették, hogy a szerdai támadást követően több száz – sőt egyes állítások szerint 1300 – ember halálát okozta valami, aminek tünetei a szarin gáz hatására hasonlítanak.

A katonai beavatkozás lehetősége is felmerült. Az amerikai fegyveres erők a szíriai probléma megoldására katonai forgatókönyvet valósíthatnak meg, amennyiben utasítást kapnak Barack Obama elnöktől – jelentette ki Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter. John Kerry külügyi államtitkár felhívta Walid al-Moallem szír külügyminisztert és kijelentette, hogy Szíriának „azonnali és akadálytalan hozzáférést” kell biztosítania az ENSZ ellenőrök számára.

Mielőbbi beavatkozást sürgetett London és Párizs is, Angela Merkel német kancellár azonban kategorikusan elutasította ezt a megoldást. Türelemre intett az ausztrál kormányfő is, emlékeztetve, hogy az iraki háború is nem megalapozott bizonyítékok alapján indult el. Egyértelművé vált, hogy Szíriát csak az mentheti meg a katonai csapástól, ha mihamarabb beengedik az ENSZ szakértőit arra a területre, ahol a vegyi anyagokat használták. Vasárnap délután a szíriai külügyminisztérium bejelentette – engedélyezik az ellenőrzést.

Simon Peresz izraeli államfő pedig felszólította a nemzetközi közvéleményt, hogy „szabaduljanak meg” a szíriai vegyi fegyverektől „, mert azok Asszad elnök vagy bárki más kezében veszélyesek.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések