Mesterházy után Martonyival tárgyalt Tadić – A magyarokat érintő ügyek nem, de a gazdasági témák szóba jöttek
Szerbia európai integrációjáról folytatott megbeszélést Martonyi János külügyminiszter Boris Tadić volt szerb köztársasági elnökkel kedden Budapesten – közölte a Külügyminisztérium.
A tájékoztatás szerint Boris Tadić, aki a Szent László Akadémiáért Alapítvány szervezésében látogatott Magyarországra, nagyra értékelte a Szerbia tagjelöltségéhez és a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez nyújtott magyar támogatást.
Martonyi János hangsúlyozta, hogy Szerbia EU-csatlakozási folyamata a fejezetek megnyitásával, az elvégzett munkával egyre inkább visszafordíthatatlanná válik majd. A külügyminiszter kiemelte, hogy Magyarország a tágabb Közép-Európa gondolatát kívánja erősíteni, ennek kulcseleme a visegrádi országok – Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország – együttműködése.
A két fél áttekintette továbbá Szerbia és a Délvidék helyzetét és a szerb gazdasági kilátásokat. A közlemény arról nem számol be, hogy a délvidéki magyarok sorsáról, a koszovói cigányok délvidéki betelepítéséről vagy a temerini fiúk sorsáról szót ejtettek volna.(MTI nyomán)
Kapcsolódó:
Összenő, ami összetartozik? Mesterházy Attila (MSZP) Boris Tadić (DS) találkozó