Márciusig folyamodhatunk rokonunk vagy saját vagyonunk visszaszármaztatásáért
Az elkobzott vagyon visszaszármaztatásáról és a kárpótlásról szóló törvényt 2011-ben fogadta el a szerb parlament, de a törvényt csak 2012. március 1-jén kezdték alkalmazni, és ettől a dátumtól kezdve lehetett átadni a vagyon-visszaszármaztatási, valamint a kárpótlási kérelmeket is.
A kérelmek a földreformról, államosításról, szekvesztrálásról szóló, valamint egyéb jogszabályok alkalmazása során, az államosításról szóló aktusok alapján természetes személyektől és bizonyos jogi személyektől a Szerb Köztársaság területén 1945. március 9-e után elkobzott, majd általános népi, állami, társadalmi vagy szövetkezeti tulajdonba átruházott vagyon visszaszármaztatására, valamint a holokauszt következményeként elkobzott vagyon visszaszármaztatására vonatkoznak.
Eddig mintegy 20 ezer kérelem érkezett a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökséghez. Újvidéken ez idáig 1500 elsőfokú ítélet született, ebből 203 tárgyat visszautasítottak. Eddig kb. 1000 hektár földet és mintegy 25 000 városi beépítetlen telket adtak vissza, azzal, hogy ott, ahol tagosítás folyt, vagy nincsenek meg a feltételek az ingatlanok visszaadására, kárpótlásra kerül sor.
Majdnem egy éves csúszásban vannak az ügynökségnél, ugyanis jelenleg az októberi kérelmek feldolgozása zajlik. A kérelmeket 2014. március 1-ig nyújthatják át az érintettek. A beadáshoz szükséges formanyomtatványok megtalálhatóak a posta vagy az ügynökség honlapján, illetve személyesen átvehetőek az ügynökség kirendeltségein.
A Vagyon Visszaszármaztatási Ügynökség honlapján részletes, magyar nyelvű útmutatót találnak minden kérdéssel kapcsolatban: http://www.restitucija.gov.rs/hun/najcesca-pitanja.php
Magyar Szó nyomán T. T.