tituscEgyéb 

Egyes románok szerint a magyarországi választások Romániába való begyűrűzése veszélyes

tituscTitus Corlățean szerint Bukarest nem nézné jó szemmel a magyar választási kampány „begyűrűzését” Romániában. Az még hagyján, hogy kit érdekel Bukarest véleménye, de hogy Titusra ki kíváncsi, az rejtély.

A magyarság kedvelésével nem vádolható Corlățean a Diplomata-útlevél című külpolitikai műsornak adott hosszabb interjúban tért ki a román-magyar kapcsolatokra. Amint illetéktelenül fogalmazott: „Az új magyar állampolgársági törvény alapján egy bizonyos számú magyar etnikumú román állampolgárnak magyar állampolgárságot adtak, és így létezik bizonyos kísértés a romániai szavazatgyűjtésre”. Szerinte nem lenne szerencsés, ha a magyar választási kampány Románia területén is eldurvulna. Kijelentette: „Nem tudom, lesz-e foganatja ennek a visszafogottságra intő nyilvános felhívásnak, de nekem kötelességem megtenni” – tette hozzá a román külügyminiszter. Szerinte a harmónia elsődleges szempont, tehát nem kell agitálni a két etnikum között.

Elterelve a lényegről a kérdést, kifejtette: „A mindennapi élet gazdasági és szociális kihívásaira kell összpontosítanunk, amelyek mindenkit egyformán érintenek: ne próbáljanak politikai érdekektől vezérelve mindenféle mesterséges témákat bedobni”. Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy a nyári fejleményekről is megossza véleményét: „Az események kronológiáját betartva, látni kell, hogy ezt a nyári forróbb időszakot egyes budapesti, illetve romániai magyar politikusok román területen tett nyilatkozatai idézték elő. Ilyen nyilatkozatokat egyetlen demokratikus ország sem tűrne el, főleg a saját területén. Ezeket követték szükségszerű válaszok román részről” – állította Corlățean. A pártkatona hangsúlyozta: Bukarest abban érdekelt, hogy Budapesten „korrekt és becsületes” partnerre találjon, amikor a két ország európai stratégiai partnerségének előmozdításáról van szó.

Felidézte: megállapodtak a magyar külügyminiszterrel abban, hogy amikor gondok adódnak, akkor a két tárca közötti kommunikációs csatornákon keresztül tisztázzák a helyzetet, és lehetőleg nem a sajtón keresztül üzengetnek. Amint az nyilatkozatából kitűnik, a balkáni hangnem a megfelelő zsinórmérték a két ország kommunikációjában, és még szerencse, hogy a magyar külügy vevő a „regáti” módszerekre.

itthon.ma nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések