gyorgy szilagyiEgyéb 

A Fidesz Tocsik-ügye

gyorgy szilagyiA Jobbik szerint a „trafikmutyi” az ország legnagyobb szégyene az elmúlt három évben és a Fidesz Tocsik-ügye – jelentette ki Szilágyi György csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Azt mondta, a Jobbik már a trafiktörvény megszavazása előtt is felhívta a kormánypártok figyelmét arra, hogy a szabályozás életbe lépésével jelentősen bővülhet a feketekereskedelem, azonban a kormánypárti képviselők tagadták ennek veszélyeit. Ugyanakkor a dohánytermékek jövedékiadó-bevételeinek csökkenése és a Gfk. Hungária kutatása is a feketekereskedelem térnyerését mutatja – jelentette ki Szilágyi György. A piackutató cég legfrissebb felmérése szerint intenzíven bővült a nem Magyarországon adózott cigaretták piaca, az illegális forgalom megközelíti a 8 százalékot.

Szilágyi György szerint ez egy természetes folyamat, hiszen vidéken teljes kistérségekben lehetetlenült el a cigarettavásárlás a trafiktörvény életbe lépésével.

A jobbikos politikus úgy véli, a feketekereskedelem és a helyszínek rossz kiválasztása mellett a rossz üzleti tervek az okai annak, hogy sajtóhírek szerint háromból csak egy trafik működik jól és több üzlet is a bezárás határára került.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések