Szabadkán történt: megmutatta magát az újonnan alakult Nemzetstratégiai Kutatóintézet
Szabadka volt az első állomása a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) bemutatkozó körútjának. Az NSKI idén tavasszal alakult meg Budapesten a magyar kormány kezdeményezésére, feladataként pedig a kárpát-medencei magyarság jövőjének meghatározását és stratégiai céljainak kijelölését tűzte ki.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hangsúlyozta, hogy az NSKI kiemelt jelentőséget tulajdonít a magyar nemzet teljes integrációjának és a nemzetegyesítésnek. Az erdélyi politikus nyilatkozatában azt mondta, hogy „újra kell fogalmazni a 21. század körülményei között a haza fogalmát, és jó hogy ha a Kárpát-medencében, a Kárpát-hazában gondolkodunk”.
Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete azt mondta: „Nem elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy mit ígér ez az új intézmény, hanem arra, hogy mit kér tőlünk, a magyar közigazgatásban dolgozóktól; hol fogjuk meg a munka végét, hogy megőrizzük nemzeti örökségünket, nyelvünket, kultúránkat”.
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) át is adta eddigi stratégiai dokumentumait az intézet munkatársainak. Korhecz Tamás, az MNT elnöke ehhez kapcsolódóan azt mondta, reméli, hogy a most megkezdett együttműködés tartós és eredményes lesz.
Bemutatkozó körútja során az NSKI ellátogat még Kassára, Dunaszerdahelyre, Beregszászra és Székelyudvarhelyre is.
MTI nyomán T. T.