000 was7986207.opEgyéb 

Becsapódás várható 2032-ben?

000 was7986207.opKrími csillagászok felfedeztek egy körülbelül négyszáz méteres aszteroidát, amely 2032-ben nekiütközhet a Földnek.

A kutatók a krími obszervatórium október 12-i felvételein észlelték a kisbolygót, amelyet a 2013 TV135 jelzéssel láttak el. Az aszteroida létezését azóta oroszországi obszervatóriumok, illetve olasz, brit és spanyol csillagászok is megerősítették.
Az előzetes röppályamérések alapján az aszteroida 2032. augusztus 26-án csapódhat a Földnek. Ennek a valószínűsége viszont csak egy a 63 ezerhez.

Kevés az esélye, de nem kizárható, hogy a kisbolygó tényleg eltalálja a Földet. Az égitestet ugyanakkor a potenciálisan veszélyes aszteroidák osztályába sorolták, mivel a Föld és a kisbolygó röppályája közötti minimális távolság 1,7 millió kilométer.

Ha a becsapódásra tényleg sor kerül, a becslések szerint a robbanás ereje 2500 megatonna lesz, ez a Hirosimára ledobott atombomba, a Little Boy robbanóerejének több mint 150 ezerszerese.

Sem az Európai Űrügynökség, sem a NASA nem gondolja, hogy az aszteroida komoly veszélyt jelentene a Földre, de dolgoznak egy olyan rendszeren, amely megvédi bolygónkat a potenciálisan veszélyes meteoroktól. Most éppen egy elhárító műholdat építenek, amelyet egy tesztcélra használt aszteroidába fognak vezetni 2015-ben, hogy megfigyeljék, az ütközés eltéríti-e a pályájáról a műholdat.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések