hershEgyéb 

Seymour Hersh: „a médiamunkások túlságosan is összefonódnak a hatalommal” – Csak nem az itteni helyzetről beszél?

hershSeymour Hersh, az amerikai újságírás doyenje rengeteg ötlettel rukkolt már elő, hogy mivel s hogyan lehetne javítani hazája újságírásának színvonalát. Szerinte például nyugodtan be lehetne zárni az NBC és az ABC televíziós csatornák tudósítói irodáit, de még a nyomtatott sajtó szerkesztőinek kilencven százalékától is szívfájdalom nélkül meg lehetne szabadulni.

Az ok: szerinte egyikük sem képes eleget tenni az újságírás fundamentális követelményének, hogy tudniillik kívülálló legyen. Az amerikai médiamunkások túlságosan is összefonódnak a hatalommal, nemegyszer szinte megrendelésre dolgoznak, és alapvető és magától értetődő kérdéseket nem tesznek fel – korholja pályatársait a médiamogul.

Hersh tudja, mit beszél, és érti is a szakmát. A 76 éves, Washingtonban élő Hersh az amerikai oknyomozó újságírás atyja, akitől az 1960-as évek óta valamennyi amerikai elnök félt, de legalábbis tartott, s akit a Republikánus Párt egyszer úgy talált bemutatni, mint aki „az amerikai újságírásban a terrorizmushoz legközelebbi dolgot produkálja”. 

Hersh volt az, aki 1969-ben nyilvánosságra hozta a vietnami My Laiban történt vérengzést, ő beszélt először (1991-ben) az izraeli Dimona atomtitkáról, a nukleáris arzenálról, s például az egyik legutóbbi leleplező riportja az iraki Abu Ghraib börtönben elkövetett botrányos kínzásokról szólt.

Pár héttel ezelőtt az egyik brit lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy az amerikaiak 2011-es pakisztáni kommandós akciójának története, melynek során Bin Ladent megölték, ordas nagy hazugság, közel sem úgy történt, ahogyan azt az amerikai kormányzat interpretálta. Különben is, mondja Hersh, az Obama-kormányzat ugyanúgy folyamatosan hazudozik, mint azt szerinte a Bush-adminisztráció tette, de az amerikai sajtónak nem akaródzik kihívást intéznie a kormányzathoz. „Az amerikai sajtó patetikus és lusta” – fogalmazott a brit The Guardian munkatársának. S hozzátette: „Senki egyetlen kérdést fel nem tett a Bin Laden-ügyről, nemhogy az elnöknek, de még az alacsonyabb rangú kormánytisztviselőknek sem”. Szerinte kivált a 2001. szeptember 11-i tragédia jelentett fordulópontot az újságírói magatartásban; a médiamunkások azóta egész egyszerűen nem akarják valódi kérdésekkel ostromolni a kormányzat képviselőit.  Sőt, úgy látja, hogy Obama még Bushnál is rosszabb elnök.

Seymour Hersh most könyvet ír az amerikai nemzetbiztonságról, s külön fejezetet szentel a Bin Laden-gyilkosságnak is. Azt mondja, átböngészte a „független” pakisztáni vizsgálóbizottság legutóbbi jelentését az egész abbottabadi helyzetről (Abbottabad az a pakisztáni városka, ahol állítólag Bin Laden élt, és ahol az amerikai különleges egységek 2011-ben megrohamozták a házát – a szerk.), de a jelentés olyannyira nem állja ki a valóság próbáját, hogy ő nem is kíván foglalkozni vele. „Hadd fogalmazzak így: jelentős amerikai hozzájárulással készült ez a jelentés. Szart sem ér” – fogalmazott. S egyúttal sejtetni engedte, hogy készülő, illetve már majdnem kész könyvében fontos leleplezéseket tesz majd.

Tény, hogy a kommandós akció „tálalásában” már a kezdetekkor sok volt a gyanús momentum, amelyekre egyébként az angolszász sajtó (de nem az amerikai!) fel is hívta a figyelmet. Például arra, hogy a Fehér Ház visszautasította a Bin Laden holttestéről készült fotók publikálását, ezzel már eleve azt a gyanút keltette, hogy információkat akar eltitkolni, vagy minimum visszatartani. Az infowars.com című internetes újság arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fehér Ház többször is megváltoztatta a Bin Laden-sztorit. Éppen az infowars írt arról is, hogy egyes elemzők szerint Bin Laden valójában már évek óta halott volt, és a kommandós akció csupán a külvilágnak, illetve Obama választási kampányának szólt.

„A köztársaság bajban van, mindenről hazudunk, a hazugság állandósult” – fogalmaz Seymour Hersh, és szinte könyörög amerikai kollégáinak, hogy tegyenek már végre valamit ez ellen! Ő a maga részéről mindenesetre azt ígéri, hogy készülő könyve kellemetlen olvasmány lesz a Fehér Házban – is.

(hetivalasz.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések