Átadták a Nobel-díjakat
Átadták Stockholmban az orvosi, a fizika, a kémiai, az irodalmi és a közgazdasági Nobel-díjakat. XVI. Károly Gusztáv svéd király tizenegy kitüntetettnek nyújtotta át a legjelentősebb elismerést a tudomány és az irodalom területén.
Utóbbi kategória kitüntetettje, Alice Munro kanadai író – az idei év egyetlen női díjazottja – egészségi állapota miatt nem vett részt személyesen az ünnepségen. A 82 éves szerzőt lánya, Jenny Munro képviselte. Jelen volt viszont a svéd főváros Koncertpalotájában tartott ünnepségen az orvosi-élettani kategória három díjazottja, az izraeli-amerikai James Rothman és Randy Scheckman, valamint a német-amerika Thomas Südhof – akik a sejt szállítórendszerének szabályozásával kapcsolatos felfedezésekért kapták megosztva az idei Nobel-díjat -, mint ahogy személyesen vett részt a ceremónián az isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozon létezését megjósoló brit Peter Higgs és a belga Francois Englert is.
A két tudós annak a mechanizmusnak az elméleti megalapozásáért részesült az elismerésben, amely hozzájárult a szubatomi részecskék tömege eredetének a megértéséhez, és amelyet nemrégiben megerősítettek a megjósolt elemi részecske felfedezésével a CERN nagy hadronütköztetőjének (LHC) ATLAS- és CMS-kísérleteiben.
Elutazott Stockholmba a komplex kémiai rendszerek modellezéséért kémiai Nobel-díjjal jutalmazott Martin Karplus, Michael Levitt és Arieh Warshel is, akik a kvantumkémiai számításokat a klasszikus kémiai számításokkal kombinálva fejlesztettek ki a komplex kémiai rendszerek leírására alkalmas modelleket. A három tudós munkájával megalapozta azokat a számítógépes programokat, amelyek segítenek megérteni és előrevetíteni a kémiai folyamatokat.
A közgazdasági Nobel-díjat is hárman vették át kedden, Eugene Fama, Lars Peter Hansen és Robert Shiller. Az amerikai közgazdászok azokért az empirikus kutatásokért kapták az elismerést, amelyekkel azt vizsgálták, hogyan lehet több évre előre jelezni a részvény- és kötvénypiaci árak változását.
A legmagasabb tudományos és irodalmi elismeréssel összesen 8 millió svéd korona (269 millió forint), valamint oklevél is jár.
A Nobel-békedíjat szintén kedden adták át a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW) a vegyi fegyverek megsemmisítése terén végzett széles körű munkájáért, de a hagyományoknak megfelelően nem Stockholmban, hanem Oslóban.
Stockholmban a rendőrök őrizetbe vettek négy meztelen tiltakozót, akik megpróbáltak bejutni a Koncertpalota épületébe. Előzőleg kínai művészek bejelentették, hogy ruha nélkül vonulnak az épülethez tiltakozásul amiatt, hogy tavaly Mo Jen kínai írónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat.
A ceremónia számokban:
Két ünnepség van, a békedíjat, amelyről Norvégiában döntenek, ugyanis Oslóban adták át – szintén kedden – a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW). A többi öt kategória díjait azonban Stockholmban nyújtják át, a nyertesek XVI. Károly Gusztáv svéd királytól vehették át az elismerést.
Tizenkettő azoknak a díjazottaknak a száma, akik idén személyesen veszik át az érmet, az oklevelet és a pénzjutalmat. A tizenharmadik díjazott, Alice Munro nem utazott el Stockholmba. A 82 éves kanadai írónő gyenge egészségi állapota miatt maradt távol, a lánya képviselte.
Nyolcvannégy esztendős az idei legidősebb kitüntetett, Peter Higgs fizikus. A legfiatalabb az 57 éves német-amerikai Thomas Südhof, aki az orvosi-élettani díjat veheti át megosztva. A Nobel-díj történetében az orosz-amerikai Leonid Hurwicz volt a legöregebb díjazott, ő 90 éves volt, amikor átvette a közgazdasági elismerést. A valaha volt legfiatalabb kitüntetett Lawrence Bragg volt a maga 25 évével, amikor 1915-ben neki ítélték oda a fizikai Nobelt.
Tizenöt azoknak a vendégeknek a száma, akik elkísérhetnek egy díjazottat a stockholmi ceremóniára. Peter Higgsszel például fia, menye, két unokája és több kollegája érkezett a svéd fővárosba a Nobel Alapítvány tájékoztatása szerint.
Nyolcmillió – ekkora pénzjutalmat kapnak svéd koronában a nyertesek (269 millió forint), akik, ha nem egyedül kapják a díjat, osztoznak az összegen.
Kilencvennégy az 1901 óta kiosztott békedíjak száma, tizenkilenc alkalommal ugyanis nem adták át az elismerést. Az OPCW a 25. szervezet, amely Nobel-békedíjban részesült.
Tizenhétezer szál virággal díszítették fel a stockholmi koncerttermet, ahol a ceremóniát tartották. Van köztük rózsa, krizantém, tulipán és szegfű, de alma és örökzöld növények is. A virágok közül sok Olaszországból, San Remóból érkezett, ahol Alfred Nobel meghalt 1896. december 10-én.
Negyvenhárom a séfek száma, akik a díjátadót követő banketten az 1250 vendég menüjéről gondoskodnak. Felszolgálókból 260-at szerződtettek.
Ötven – ennyi évig titkos a jelöltek névsora, ami azt jelenti, 2063-ig kell várni, hogy a nagyvilág megtudja, kik voltak esélyesek a díjakra idén.
(MTI nyomán)