roma betelepulokEgyéb 

Hívatlan ,,vendégek” – Mi a helyzet a magyar falvakba betelepülőkkel?

roma betelepulokA Magyar Remény Mozgalom (MRM) Magyarkanizsa Községi Szervezete 2013. december 11-én lakossági fórumot tartott Martonoson Koszovói betelepítések címmel.

Mozgalmunk szeptember végén már tartott egy hasonló fórumot a településen, ahol ismertettük a betelepítések hátterét, és az új „honfoglalók” anyagi segítőit.

Akkor ígéretet tettünk a polgároknak, hogy a találkozót megismételjük és beszámolunk a fejleményekről, ugyanis az MRM az utóbbi hónapok során több lépést tett a téma felgöngyölítése érdekében. Levelet intéztünk a belügyi szervek és a szerbiai képviselőház magyar képviselő csoportjának elnökéhez, valamint megkerestük Magyarkanizsa polgármesterét is a témával, aki Horváth Dániel, az MRM képviselőjének a kérdéseire megküldte a község hivatalos válaszát. Mindemellett László Bálint az MRM elnöke Strasbourgban az Európa Tanács őszi ülésszakán is ismertette nemzetközi delegáltakkal a martonosi helyzetet.

Habár a téma kényesnek számít, és sokan még feszegetni sem merik, azonban az MRM úgy véli, hogy ha a betelepítések folyamatának hátterét nem tárjuk fel, akkor néhány évtizeden belül visszafordíthatatlanul megváltozik a szülőföldünk nemzetiségi összetétele és kulturális képe. Éppen ezért a továbbiakban sem fogjuk elhanyagolni a témát.

 Az üggyel megkeressük a tartományi ombudsmant és az EBESZ képviselőit is, valamint a megjelent martonosi titkár, Horvát Gergely megállapodott a fórumon szintén résztvevő MRM-es Horváth Dániellel, hogy a Magyarkanizsa Községi Tanácsban melegen tartják a 2012. januárjában bejegyzett Martonos Fennmaradásáért Alapítvány ügyét, amelyet ugyan létrehoztak, de annak számlájára mai napig nem utaltak egyetlen dinárt sem a község éves 3 milliárd 300 millió dináros költségvetéséből, bár erre vonatkozó ígéretet tett mind Pásztor Bálint köztársasági képviselő, mind pedig Nyilas Mihály községi polgármester is még 2011-ben. 

A Magyar Remény Mozgalom felkéri a Martonoson és Délvidék-szerte élő polgárokat, hogy ha bármilyen információval rendelkeznek a koszovói cigányság betelepítésének ügyében, jelezzék azt számunkra az [email protected] címen.

Szabó Attila

az MRM koordinátora

Hasonló bejegyzések