Egyéb 

Mladićnak tanúskodnia kell Karadžić perében

http://www.mojprijedor.com/wp-content/uploads/2013/07/Ratko-Mladi%C4%87-i-Radovan-Karad%C5%BEi%C4%87.jpgA hágai székhelyű törvényszék határozata szerint a boszniai szerbek katonai főparancsnokának tanúskodnia kell Radovan Karadžić perében. Mindkét volt vezetőt háborús bűnökkel, népirtással vádolják.

Tanúskodnia kell Ratko Mladićnak, a boszniai szerbek délszláv háborúk alatti katonai főparancsnokának abban a perben, amely Radovan Karadžić, a boszniai szerbek akkori vezetője ellen folyik a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken.

Ez a hágai székhelyű törvényszék szerda este nyilvánosságra hozott határozatából derül ki.

Két különböző perben mindkét volt vezetőt azzal vádolják, hogy háborús bűnöket, köztük népirtást követtek el az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején, amelynek 100 ezer halálos áldozata volt. A vádak szerint a jelenleg 68 éves Karadžić és a 71 éves Mladić etnikai tisztogatást hajtottak végre a bosnyákok ellen az egykori jugoszláv tagköztársaságban. Vezetőként felelőssé teszik őket mindenekelőtt 8 ezer muzulmán férfi és fiú 1995-ös srebrenicai lemészárlásáért.

Mladić eddig elzárkózott attól, hogy tanúként szerepeljen Karadžić perében. Meggyengült egészségi állapotára hivatkozott, továbbá arra, hogy összes idejét saját perére kívánja összpontosítani.

Meghallgatását most maga Karadžić kezdeményezte, aki – a törvényszék közlése szerint – azt szeretné, ha a volt főparancsnok olyan tanúvallomást tenne, amelyből kiderül, hogy közös megbeszéléseiken és találkozóikon soha nem esett szó arról, hogy a bosnyákokat vagy a horvátokat el kell távolítani a szerb ellenőrzésű területekről.

A bírák ennek a kérésnek adtak most helyt. Elutasították egyúttal Mladić említett érveit is, azzal az indoklással, hogy a volt főparancsnok olyan információk birtokában lehet a Karadžić elleni vádakkal összefüggésben, amelyekre más forrásból nem derülhet fény.

Mladić a jelenlegi tervek szerint már a jövő hónapban megjelenik a Karadžić-per bírái előtt.(MTI)

  

Hasonló bejegyzések