Közszolg-állati – Gondolatok egy híradó margójára

Tegnap este munkából hazaérve megfáradtan dőltem le a kanapéra, amíg porcaim hálát adóan sajogtak, addig egy régi rossz reflextől vezérelve felkapcsoltam a TV-t, hogy kipihentessem a fejemet is. Az M1-en épp híradó ment, hát gondoltam megnézem mi újság itthon és otthon. Korábban egyébként mindig a Hír TV híradóit néztem, erre még 2006 környékén szoktam rá, mert lélekbizsergetően kellemes (kár)öröm volt látni és hallani, ahogy bemutatták Gyurcsány és bandájának napi szintű aljasságait. Sajnos a fülkeforradalom óta olcsó politikai média lett a Hír TV-ből is, és a pártmédiumokról tudni kell, hogy ha nem ellenzékből sugároznak, akkor elvesztik minden élességüket, ami addigi fényüket adta és csupán tompa kiszolgáló csatornaként működnek tovább.

Persze a délvidéki magyar médiafogyasztó hozzá van szokva a pártmédiához és itthoni megszokásból nyúlunk a megbízhatónak hitt közszolgálati média felé. Azonban, még nálunk, a kisebbségi médiánál a közszolgák fizetése Belgrádból és nem a szabadkai üvegpalotából érkezik, addig Pesten a pesti kormány küldi, vagy épp nem küldi a havi járandóságot, így itthon a közszolgálatiságnak még van némi garanciája, ám az anyaországban ez a szó is elvesztette az egykori fundamentumszerű megbízhatóságát. Ezt a tényt erősítette meg bennem a tegnapi híradó is.

Mikor felkapcsoltam a beszélő dobozt, éppen Toroczkai ásotthalmi győzelméről beszéltek, tudniillik a Nyugat-bácskai, hódsági felmenőkkel rendelkező radikális mozgalmi vezér, közel kétharmados eredménnyel nyerte meg a határmenti településen a polgármester választásokat.

A köztévé híradója azonban erről az ATV-t megszégyenítő fröcsögéssel beszélt, a tudósítás csak arról szólt, hogy a DK támogatta Toroczkait, mivel a komplett helyi MSZP, vagyis 9 (!) ember átlépett nemrégiben a DK-ba, és ezek közül egy pedig azt merte mondani, hogy ő nem a Fideszes jelöltre, hanem más ellenjelölt hiányában a HVIM elnökére fog szavazni. Így a média már nem is beszélt másról, mint a DK-Jobbik összeborulásáról, ami nem is csoda, hiszen lássuk be az a kevesebb mint 10 ember, valóban a mérleg nyelvét képezhette.

A helyzetet súlyosbítja, hogy Toroczkai László egyszer azt  merészelte mondani, hogy agyon kellene lőni Gyurcsányt. Erről nekem csak az jut eszembe, hogy bizony Toroczkai ezzel a gondolatával nem volt egyedül, hiszen hányan kívántunk hasonlóakat itt a határon túl Fletónak 2004. december 5-e után, vagy hányan tették ezt 2006 szeptembere és októbere között Budapest utcáin. Bár a tettet szokás elítélni és nem a szavakat, az M1 híradója (és egyébként a balliberális média nagy része) orwell-i módba kapcsolta magát és gondolatrendőrség módján körbeköpködték Toroczkait látens kijelentése miatt.

A híradó végén azonban bemutatták a döntő bizonyítékot is, a képernyőn megjelent a Magyar Szó online kiadása, amelyben megosztották a nézőkkel is, hogy az egyetlen délvidéki napilap egyik szemfüles újságírója már évekkel előbb kiszúrta, hogy Toroczkai László bizony Gyurcsány beépített embere. Ezen a ponton pedig szinte kedve támad az embernek a köztévé ostromának az újrajátszásához.

Bár megemlítették, hogy a cikkért a galád Toroczkai beperelte a sorok íróját, aki el is vesztette a becsületsértési sajtópert, de arról már nem beszélnek, hogy a szegény meghurcolt jövőlátó zsurnaliszta nem más volt, mint Sass László. Az első délvidéki magyar, akit megmentett a szerb kormány kétfejű sasának a védőszárnya a gyalázattól.

Ugyanis nem a temerini-fiúk voltak azok, akiket Tomislav Nikolić elnöki kegyelemre alkalmasnak ítélt, ezt a tisztet a Toroczkai-per miatt 150 napos börtönbüntetésre ítélt Sass László kapta meg (az eredeti büntetés 150 ezer dinár volt, ám ezt az elítélt nem fizette be). Felmentését azzal indokolták, hogy egy tisztességes szerbiai polgárt nem lehet börtönbüntetésre ítélni, azért mert egy magyar fasisztát rágalmazott. Nesze neked egy pofon szerb jogállam.

Akkor Sass hálájának jeléül átadott Nikolićnak egy Szabadkát ábrázoló festményt. Azóta ezt a jelképes cselekedetet überelte a Vajdasági Magyar Szövetség, akik nem csak szimbolikusan, de a politika kemény realitásának a szintjén is átnyújtották Nikolić pártjának Szabadka városát.

A híradóhoz visszatérve, még a sport és az időjárás rovatig a Fidesz sejhaját fényesebbnél-fényesebbre subickoló híradások követték egymást, amin elgondolkodtam és egy vízió fogott el a magyar belpolitika jövőjére nézve:

A Fidesz mint azt látjuk minden szinten megpróbálja bebetonozni a hatalmát, a választókörzeteket átrajzolták úgy, hogy az egyéni választókerületek határait a saját szavazóbázisukhoz igazították. Így az egyéni és listás szavazásokkal megvan a kétharmad akkor is, ha jóval kevesebb szavazatot kapnak.

Bár, sosem voltam Orbán-fan és nem titok, hogy korábban a MIÉP, majd pedig a Jobbik favorizálója lettem, de én is (mint szerintem olyan sokan) hittem abban, hogy a szociktól csak nem lehet rosszabb egy keresztény-jobboldali párt. És valóban nem „kurva országoznak”, és nem lövetnek gumilövedékkel, de a pimaszságuk már most remegteti a csillárt és épp ez okozza majd a vesztüket is.

Mi itt a Délvidéken, nem is oly rég, már láttunk ilyet, hiszen annak idején forradalmi hangulatban zavarta el a „demokratikus ellenzék” a milosevics-rendszer embereit, majd ezek az erők a Demokrata Párttal az élükön több mint tíz évre bebetonozták a hatalmukat, azonban rajtuk is a eluralkodott hegemónia, a pimaszság és a korrupció. A Fidesz szintén forradalmi hangulat után, szintén szocialista zsarnokokat taszított le a trónról, de módszereiben ugyanazon a sárga köves úton haladnak a smaragdváros felé, mint az azóta ezer darabra szakadt és elgyengült, minden időközi választást folyamatosan elveszítő Demokrata Párt. Ennek a szépen ívelő útnak, amelyen a Fidesz szárnyal, mint az életben mindennek, egyszer vége fog szakadni. A  hatalmi pozíciók leosztásából és a kormánypénzekből fenntartott hatalom pedig csak addig marad életben, amíg a Fidesz kormányon van.

Bár egy híradótól eljutottam a magyar belpolitika futurizálásáig mégis azt hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem csak nézi, de látja is, hogy a dolgok Fidesznél (és annak délvidéki szövetségesénél) sem haladnak jó úton. Kérdés, hogy a szakadék előtt képesek lesznek-e mérlegelni és felhúzni a kéziféket, vagy dacból és emberi hiúságukból tovább rohannak a végzetük felé?