A magyar külképviseleten gyalázták a Szent Koronát – Jobbik: hívják vissza a bécsi nagykövetet!
A Jobbik felszólítja a Külügyminisztériumot, hogy haladéktalanul hívják vissza a bécsi magyar nagykövetet, valamint tiltakozzanak az osztrák közszolgálati televíziónál és az osztrák állami szerveknél is a Szent Koronával történt bárdolatlan bohóckodás miatt – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton.
A Jobbik frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: álláspontjuk szerint Szalay-Bobrovniczky Vince nem adekvát módon viselkedett, amikor a magyar nagykövetség épületében együtt nevetgélt osztrák humoristákkal a helyi közszolgálati televízió egyik adásában, amikor azok a Szent Koronán gúnyolódtak.
Az ellenzéki párt szerint ezzel a nagykövet alkalmatlanná vált Magyarország érdekeinek képviseletére. Hozzátette: lehet, hogy a nihilizmusba süllyedt nyugati világban, ahol már nincs tekintélye a hagyományoknak, ott ez a viselkedés elfogadható, de Magyarországon ez a legsötétebb habsburg-labanc időket idézi, ezért vissza kell utasítani.
Mint ismert, a Wir Staatskünstler osztrák show „humoristái” a legutóbbi adásban a bécsi magyar nagykövettel, Szalay-Bobrovniczky Vincével ültek le beszélgetni. Arról is kérdezték, igaz-e, hogy Magyarországon viccet csinálni a Szent Koronából nemzeti jelkép megsértésének számít (akárcsak a Himnusz vagy a nemzeti zászló gyalázása), és az új Btk. szerint 1 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A nagykövet ezt elismerte, amire az osztrák humoristák elővették a korona műanyag másolatát, és elkezdtek vele bohóckodni.
Alfahir kommentár: Bármely nemzet jelképén élcelődni undorító, de különösen abban az Ausztriában az, amely több évszázadon keresztül nyomta el hazánkat. Főleg azzal a Szent Koronával az, amely a magyar államiság egyik legfőbb jelképe, és amellyel Ausztria pontosan úgy bánt, ahogyan ez a néhány humoristának nevezett suttyó.
alfahir.hu