Megható katonanóta Trianon tragédiájáról (Videó)

Eddig némi nagyképűséggel azt gondoltam, minden szép katonadalt ismerek. Hát, tévedtem. Ebben a dalban olyan szívet tépően van benne a Trianont átélő nemzedék fájdalma, a négy éven át harcoló, poklok poklát megjáró, aztán hátba szúrt, elárult magyar katonák keserűsége, hogy még hasonló erejűt se hallottam.

1920 után számos szép, a szívünknek kedves nóta született az ezeréves ország feldarabolásáról. Ezek azonban, valljuk be őszintén, többnyire nem mentesek egy kis giccstől. 

Ez a nóta attól igazán értékes, hogy valami hihetetlen, minden manírtól mentes elkeseredés sugárzik belőle. Semmi kötelező optimizmus, semmi magabiztos magyar virtus, semmi  „magyar bakát az Úristen szereti”… Helyette: már az Istenkáromlást súroló átkozódás, ökölrázás, könnyes fogadkozás: „csak még egyszer…” És éppen ettől hiteles. Mert, így volt, csak így tudom elképzelni azt a pokoli napot, amikor egy egész nemzet arcába vágták: hiába harcoltatok, hiába pusztultatok. Játékszerei voltatok csak a hatalmasoknak, s most eldobunk benneteket.  

Nincs már nekem puskám, az olasznak adtam, amikor a harcot könnyezve feladtam.
Katonagúnyámat az osztrák le tépte, aimért a két karom a határát védte, úgy fizetett érte.
Katonagúnyámat az osztrák le tépte, amiért a két karom a határát védte, úgy fizetett érte.

Zokogástól hangos Duna-Tisza partja, kacagó ellenség osztozkodik raja.
Suhog az őszi szél, Késmárk felett sírva, Nagy-Magyarországot most teszik a sírba, így volt ez megírva
Suhog az őszi szél, Késmárk felett sírva, Nagy-Magyarországot most teszik a sírba, így volt ez megírva

Országjáró szellő könnyeink felissza, de senki se hozza a kedvünket vissza.
Bús, szomorú nóta terem aztán itten, az is úgy végződik, verje meg a Isten, verje meg az Isten!
Bús, szomorú nóta terem aztán itten, az is úgy végződik, verje meg a Isten, verje meg az Isten!

Délibáb sem játszik, furulya se szólal, tele van az ország bitang árulóval.
Verje meg az Isten, ne szűnjön haragja, azt aki ezt tette, aki ezt akarta, aki így akarta.
Verje meg az Isten, ne szűnjön haragja, azt aki ezt tette, aki ezt akarta, aki így akarta.

Lesz még nekem puskám, szurony is lesz rajta, újra felhangzik még, rajta Magyar, rajta!
Ellenség vérében szuronyom megmártom, így szerzem majd vissza szép Magyarországom, Nagy-Magyarországom!
Ellenség vérében szuronyom megmártom, így szerzem majd vissza szép Magyarországom, Nagy-Magyarországom!

Ahogy hallgatom ezt a nótát, látom magam előtt a kocsmák gőzében, hazájukat és értelmetlenül feláldozott ifjúságukat sirató veteránokat.  Férfiasan bevallom: gombóc volt a torkomban, mikor hallgattam, és a végére mintha a szemembe is belement volna valami…

Balogh Gábor – Jobbegyenes nyomán

T. T.