Szép Szabadkánk ocsmány falfirkái és hibás utcanévtáblái
Ahogyan mindegyik délvidéki várost, így Szabadkát is beborítják az általában semmiféle művészi értéket nem tartalmazó, inkább csak ronda és oda nem illő graffitik, falfirkák. Olykor politikai tartalommal is bírnak ezek a feliratok. Néha gyűlöletet keltenek, néha pedig ,,csak” önmagát élteti egy csoport szurkoló, fanatikus egyén vagy éppen kábulatukban cselekvő drogos banda.
Kicsi lenne portálunk tárhelye feltölteni mindazokat a falfirkákat, amelyek most is borítják épületeink, intézményeink, emlékműveink falazatát, de azért két-három tipikus példát kiemelnénk, mivel az egyik olvasónk szolgáltatta azokat.
Csatolt még egy még 2009-ben kikerült szabadkai utcanévtáblát, ahol a városrendező atyák nyilván nem voltak tisztában a ,,szent” szó magyar jelentésével.
A Magyar Remény Mozgalom (MRM) Szabadka Városi Szervezete még tavaly tavasszal bonyolított le egy akciót, amely során több magyarellenes, gyűlöletkeltő falfirkát lefestettek.
Egyébként, érdekes, hogy ezeket a ,,Szerbiázós, szerbezős” graffitiket nem igazán szokták egyhamar eltávolítani. Emlékszem egy esetre, amikor a Szegedi úton, az Oázis kocsmával szembeni buszmegállónál a falra valaki felírta: Igazságot Magyarországnak!. Nos, azt nagyon gyorsan lemázolták sima festékkel, de a körülötte lévő szurkolói firkálmányokat nem érintették. Szelektív környezetszépítés zajlik felénk.
T. T.