kiev6Egyéb 

Ultimátum Kijevben

kiev6Folytatódott az ukrán kormány Nyugat-barát ellenzékének erőszakkal kísért tüntetése csütörtökre virradó éjjel. Kijev belvárosában a zavargók újra autóabroncsokat égettek, a belügyminisztérium közlése szerint feldúlták egy televíziós-rádiós társaság helyiségeit.

A tüntetők közül több ezren kitartottak az éjszaka is. Vitalij Klicsko volt boxvilágbajnok, az ellenzéki Ütés (Udar) párt elnöke, a Viktor Janukovics államfővel folytatott tárgyalásai után az este Kijev központjában a tüntetőknek azt mondta, hogy előre hozott választások kiírására szólította fel az oroszbarát államfőt, és kijelentette, hogy „ha az elnök nem válaszol holnap… akkor támadásba megyünk át”.

A tüntetők ultimátumszerűen követelték, hogy Janukovics csütörtök estig mondjon le.

Ellenzéki források előzőleg arról számoltak be, hogy a rendőri erőszak következtében öten vesztették életüket szerdán. A hatóságok annyit erősítettek meg, hogy két tüntető lőtt sebekbe halt bele.

Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint „a tömeges zavargások néhány résztvevője” az éjjel betört a Kijev rádió- és televíziós társaságnak a város főutcáján, a Krescsatikon lévő helyiségeibe, és szétverte az irodákat, valamint a stúdióberendezéseket.

A rohamrendőröknek továbbra is ellenszegülő radikális csoportok a belügyi közlés szerint ismét autóabroncsokat égettek, és a tűz átterjedt egy házra is. A gyújtogatók az oltást is akadályozták – tették hozzá.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések