Nincs pénzük az európai nagy bankoknak!
Tőkehiánnyal küzd a 60 legnagyobb európai bank, az OECD tanulmánya szerint 84 milliárd euró feltőkésítésre lesz szükségük. (Valószínűleg az EU-s állampolgárok zsebéből. Kell nekünk az EU!!!)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a német WirtschaftsWoche hetilap által megszellőztetett tanulmánya szerint az európai nagybankok mérlegvizsgálatából az derül ki, hogy hatvan hitelintézet mintegy 84 milliárd eurós tőkehiánnyal küzd. A legrosszabb a helyzet a francia Crédit Agricole-nál, ahol az alulfinanszírozás 31,5 milliárd eurót tesz ki, de a Deutsche Bank sem örülhet a 19 milliárdos tőkehiánynak, míg a harmadik helyen a Commerzbank áll 7,7 milliárdos lyukkal. A jelentés szerzői abból indulnak ki, hogy az Európai Központi Bank (ECB) is hasonló nagyságrendű tőkehiányt állapít majd meg, amikor az év során átvilágítja a 128 európai pénzintézetet és elvégzi a stressztesztjüket, vagyis a sokktűrő képességüket vizsgálja, mielőtt átveszi felügyeletüket. Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurócsoport elnöke a davosi Világgazdasági Fórumon azt mondta, reméli, hogy az ECB vizsgálatának kellemetlen hírei is lesznek, mert az hitelességét bizonyítja majd.
A kérdés persze a módszertan, az elmúlt napokban már megjelent egy német−amerikai közös tanulmány is (Napi Gazdaság, január 21.), amely ugyan nagyságrenddel nagyobb tőkehiányt mutatott ki, de szerzői elismerték, hogy szigorúbb követelményekkel végezték modelljüket, mint ami az ECB várható állapotfelmérését jellemzi majd. Az európai bankok korábbi két alkalommal elvégzett stressztesztje túlságosan is elnézőnek bizonyult, senki nem vonja kétségbe, hogy indokolt a szigorúbb eljárás, például a rossz hitelkihelyezések megítélésében.
A Commerzbank nem kívánta kommentálni a német lap értesülését, a Deutsche Bank csupán a tavalyi utolsó negyedév múlt héten közzétett adataira utalt, amely meglepetésre milliárdos hiányt mutatott ki, ugyanakkor kiemelte, hogy a bank sajáttőke-aránya 9,7 százalékra emelkedett, a tőkeáttételi mutatója pedig 3,1 százalék.
Az OECD 34 tagállama február közepén tárgyalja meg a tanulmányt. Michel Barnier, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja nem vár drámai meglepetést az ECB átvilágításától, szerinte az európai bankok tőkeellátottsága éppen olyan jó, mint az amerikai hitelintézeteké.
(napigazdasag.hu nyomán)