Uzsorázással vádolnak egy horvát papot – Kihirdette ki mennyit adott az egyháznak
Egy Karlovac (Károlyváros) melletti, Novigrad nevű település papját, Filip Vicić pátert uzsorázással vádolnak, amiatt, hogy a templom melletti hirdetőtáblára kifüggeszti az egyházi adományozók nevét, címét és az adományok összegét.
A táblázatba szerkesztett lista egyik oszlopában az az összeg szerepel, amit a hívők a helyi egyházi szolgáltatásokra szántak, míg a másikban az, amit a Római Katolikus egyház központjának.
Egy kis közösségben a pozitív listáról nem csak az derül ki, hogy ki mennyit adott, hanem a helyiek könnyen beazonosíthatják azokat is, akik éppenséggel semmit sem adakoztak. Valakinek ez nagyon nem tetszett és vörös festékszóróval a listára felfirkálta, hogy: „LIHVAR” (uzsorás).
A hívők elmondták, hogy Vicić páter a miséken beszámolt a folyamatban lévő projektekről és az egyházközség költségeiről. Tavaly beszámolt az összes adományról, amit a környező falvakban begyűjtött, de az ilyen listázás a helyiek egy része szerint az egyház tanításaiba ütközik.
„A tisztelendőnek örülnie kellene minden egyes kunának amit kap, különösen ezekben a nehéz időkben. Mindenki annyit ad, amennyije van és sajnos olyanok is akadnak, akiknek semmijük sincs. Az ilyen szegény embereket ezzel a listával lényegében keresztre feszíti, ahelyett, hogy az egyház segítene rajtuk, és nem a pénzt hajtaná be.” – mondta el egy felháborodott, idősebb asszony a zágrábi Večernji List újságírójának.
Mások is kifejtették a nemtetszésüket és elmondták, hogy az adományokon felül külön meg kell fizetni az egyházi szolgáltatásokat, mint például az elhunytaknak felajánlott szentmisét. Emellett háztartásonként évi 50 kunát a harangozásért is fizetni kell.
Filip Vicić páter elmondta, hogy az adományozók listáját már évek óta kifüggeszti és ezzel eddig mindenki elégedett volt. A cél pontosan az átláthatóság:
„Úgy gondolom, hogy a hívőknek joguk van tudni, hogyan gazdálkodunk az adományokkal. Ha nem így járnánk el, akkor meg azt kifogásolnák, hogy nem számolunk el a pénzzel. Ha a listát kifogásolják, ezentúl nem függesztjük ki.”
A Jutarnji Listnek egy helybéli azt nyilatkozta, hogy Filip Vicić úgy viselkedik, mint egy vállalkozó, vagy még inkább, mint az adóhivatal: „Itt nem Linić [horvát pénzügyminiszter] adós szégyenlistájára kerülsz, hanem Vicićére. Nem érzem a különbséget.”
Annak is van alapja, hogy a páter miért is bír vállalkozói attitűddel. Egy zágrábi székhelyű, ám novigradi fiókteleppel is bíró Kft-nek, a Fidus d.o.o.-nak az ügyvezető igazgatója. A horvát cégjegyzékben megadott telefonszám megegyezik a novigradi egyházközösségével, az alapító is formálisan a helyi egyházközösség, ám a horvát törvények által előírt cégtábla nem szerepel a parókián. A Fidus egy helyi vendéglátóipari egységet üzemeltet.
Persze így kívülről nehéz okosnak lenni. Horvátországban az egyházzal kapcsolatban talán még megosztottabb a közvélemény, mint Magyarországon. Egyrészt rendkívül erős a római katolikus egyház társadalmi beágyazódása, a rendszeresen templomba járók száma. A volt szocialista országok közül talán csak Lengyelországban erősebb. Másrészt az egyházat kritizálók is meglehetősen harsányak. Legtöbb sajtótermék alig leplezett kárörömmel tudósít papok ballépéseiről, illetve mint esetünkben: legalábbis véleményes intézkedéseiről.
Filip Vicićnek már korábban is kijutott egy, őt nem kimondottan előnyösen feltüntető médiaszereplés. 2009-ben a helyi tévé egy veterán újságírója egy templom melletti helyszínen szeretett volna forgatni, amit a pap dühösen nehezményezett, mondván, hogyan is képzeli mindezt az ő előzetes engedélye nélkül. Az újságíró azzal hárított, hogy közterületen ehhez nem kell a szomszédos templomtól engedélyt kérni. Ám ezt követően állítólag tettlegességig fajult a szóváltás. A felbőszült pap azt mondta, hogy a forgatás helyszíne is egyházi tulajdonban áll és az újságíró állítása szerint a páter ki akarta őt rángatni az autójából a nyitott ablakon keresztül.
„Már 40 éve vagyok újságíró, és ilyen támadásnak még soha sem voltam kitéve, még akkor sem, amikor csetnikekkel forgattam. Mégis a rendőröknek azt mondtam, hogy nem akarok foglalkozni az üggyel és nem teszek feljelentést”. ˗ tett pontot az esetre Josip Grdina tévés újságíró.(croatiapepita blog)