Egyéb 

Szalonnaillatot kibocsájtó kiegészítőt készítettek iPhone-hoz

oscar-mayer-baconEgy amerikai húsipari cég, az Oscar Mayer ezúttal az iPhone-tartozékok piacán próbálja megvetni a lábát. Kidolgoztak ugyanis egy, a telefon aljára szerelhető kütyüt, ami a sülő szalonna hangjával és illatával ébreszt.

„Kétmilliószor szerepel a #bacon az Instagramon, szóval úgy tűnik, hogy az emberek sosem unják meg a szalonnát” – árulta el az inspiráció forrását a cég reklámosztályának vezetője, Tom Bick. „Az Oscar Mayer örömmel mutatja hát be a világ első baconillatú mobileszközét.”

Sajnos a terméket hagyományos bolti forgalomban nem lehet majd kapni, ha valaki szeretne a sülő bacon digitalizált illatára ébredni, annak be kell neveznie a cég amerikai nyereményjátékára.

Fizetett politikai hirdetés

Nem ez az első olyan eszköz azonban, ami szagokat bocsát ki, ha egy iPhone aljára csatlakoztatják: a Scentee nevű kütyüt tavaly májusban mutatta be a gyártója. A japán ötlet cserélhető szagtartályaiból különböző üzenetek vagy emailek mellé lehetett illatot társítani. Az áttörő üzleti sikerről azonban azóta sem érkezett hír.

(index.hu nyomán M.B.)

Hasonló bejegyzések