Egyszer volt, hol nem volt… egy tartomány

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépen fejlődő, jónak mondható jövőképpel, gazdasági mutatókkal és elégedett állampolgárokkal teli tartomány. Ebben a tartományban, húsz évvel ezelőtt elérkezett a királyválasztás ideje, amikor is a jóllakott, az előzőekhez képest nagyságrendekkel jobban élő község ismét lehetőséget kapott arra, hogy ezt a pozitív irányban való haladást folytathassa.

Azonban azt már más időkből is tudjuk, hogy a nép kapzsi és elégedetlen, még többet akar. Ezért új királyt választott, aki bár hebegett-habogott folyamatosan, összefüggéstelenül és nagyokat ígért, de – az udvarmester és az udvari bolond hatására a (aki hátulról mindig súgott neki), – a buta nép elhitte neki és megválasztotta.

És a nép csak várt és várt. Érezte, hogy rosszabban él, de tenni nem akart ellene. Nem vette észre azt, hogy hazudtak neki akkor, amikor azt ígérték, hogy nem emelik fel a tüzelő árát. Pedig bizony felemelték. Szó nélkül tűrte, hogy a gazdagok még jobban kizsákmányolják: halálra dolgoztatták őket és nem adtak egy garast se nekik, csak a saját hasznukat hajtották. Elhitte, hogy jobb utakat építenek a szekereknek és hosszút, ami átéri keresztbe-kasul a tartományt, és közben még mindig a poros országúton botorkált mindenki. A király azt mondta: mindenki megfelelő jussot kap a munkája után, csak épp dolog nem volt a vidéken, mert azt távoli községek gazdag emberei nem akarták.

Volt egy szélmalma is ennek a tartománynak, aminek sok-sok energiát köszönhetett. A lapátjai egy szép napon azonban letörtek, mert arra már nem figyelt senki, hogy néha a sok energiáért cserébe a szélmalmot is meg kell tisztítani és a gyenge lapátokat is le kell cserélni. A dolgos emberek pénzéből a király jobb keze – láss csodát – palotát épített, de hogy honnan gyűjtött elegendő aranyat hozzá, azt senki sem tudta, de mindenki sejtette… Közben az emberek nehezen összekuporgatott pénzét más községek, tartományok amúgy is már eléggé gazdag embereinek kezébe adták, de megmagyarázták az embereknek, hogy mindez értük történik így, és hogy ez így van jól… (és ők el is hitték!)

Pedig mindez mennyire nincsen jól. És a nép csak ült és ült és tűrt. De hát, aki így tesz, az megérdemli sorsát… (aki pedig változtatni szeretne ezen és elege van a hazugságokból, az cselekedjen, ígérem, nem marad egyedül!) Mert boldogan élhet majdan, míg meg nem hal…