Egyéb 

Nemzeti Közösségek Listája: Következetes érdekvédelmi politikát kínálnak

avlaszlo sajttajyaA választások előtti utolsó sajtótájékoztatóját tartotta meg tegnap az öt párt által alkotott Nemzeti Közösségek Listájának képviseletében a Magyar Remény Mozgalom. László Bálint, az MRM elnöke megjegyezte,

nem sok alkalmuk volt nyilvános rendezvényeken részt venni, mivel korlátozott idő állt rendelkezésükre a lista átadása után, a napokban azonban volt alkalmuk beszélgetni az emberekkel Délvidék több városában is.

– A Magyar Remény Mozgalom nyitott volt egy magyar összefogásra, de a VMSZ a választások kiírását követően leszögezte, hogy önállóan kíván indulni, ezért ez nem valósulhatott meg. Az MRM, a Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Egység Párt azonban összefogott, és azzal, hogy három sorsközösséget alkotó kisebbségi párt is mellénk állt, létrejött a Nemzeti Közösségek Listája, melyet magyarok, horvátok és bosnyákok alkotnak – mondta László Bálint, hozzátéve, olyan más nemzeti közösségek támogatására is számítanak a vasárnapi választásokon, amelyek úgy érzik, hogy az utóbbi húsz évben érdekeik nincsenek megfelelőképpen képviselve az országos törvényhozásban.

A MRM elnöke megjegyezte, sajnálják, hogy nem jött létre egy összmagyar összefogás, de mindenképpen szerettek volna választási lehetőséget adni azoknak a délvidéki magyar embereknek, akik elégedetlenek az utóbbi két évtized délvidéki magyar politikai eseményeivel és az utóbbi hét év belgrádi magyar érdekképviseletével, s minden rájuk leadott szavazat erősít egy olyan újonnan kialakuló közösséget, amely a jövőben egy nagyon jelentős erő lehet, s egy egészséges párbeszéd kialakulását kezdeményezheti a délvidéki magyar közéletben.

laszlo sajttaj szlivka sajttaj

László Bálint rámutatott, a Felelősséggel, de magyarként szlogenjük és a másik magyar opció szlogenje között nyilvánvalóan észrevehető a párhuzam, de a részükről ez egyrészt reakció arra, hogy a másik párt sokszor szerb nyelven kampányol, és szerb jelölteket is állítottak a belgrádi választásokon, másrészt viszont amennyiben az MRM képviselője is bejut a törvényhozásba, akkor valóban felelősséggel, de magyarként fog ott kiállni.

– Tizenhat pontban fogalmaztuk meg a legégetőbb problémákat, amelyeket meg kell oldani, közülük több hosszú távú célt, s az emberek pozitívan fogadták elképzeléseinket. Bár a kisebbségi koalíciók esetében igen nehéz előre megmondani, milyen eredmény fog születni, mivel azonban országos listáról van szó, arra számítunk, hogy sok szavazatot sikerül összeszedni. Amennyiben sikerül három mandátumot szereznünk, akkor a parlamentben meglesz a másik magyar opció is, de arról, hogy a kormánytöbbség részeként vagy ellenzékként politizálunk a jövőben, most még nem nyilatkoznék. Nem adjuk el előre a bőrünket, megvárjuk, milyen erőviszonyok lesznek – jelentette ki László Bálint.

Szlivka Gábor, az MRM alelnöke leszögezte, a Nemzeti Közösségek Listáján szereplő mindegyik párt következetes érdekvédelmi politikát fog folytatni, ahogy a múltban is azt tették, így végre a belgrádi törvényhozásban igazi, következetes és megalkuvást nem tűrő kisebbségi, illetve nemzeti közösségeket érintő érdekképviselet lehet a jövőben.

– Akinek elege van abból, hogy az érdekvédelem területén semmi érdemleges nem történik, az március 16-án karikázza be a 14-es számot – mondta Szlivka.

Magyar Szó

 

Hasonló bejegyzések