Egyéb 

Milliós büntetéseket kaptak a szülészorvosok, mert hálapénzt kértek

a szuleszEgy magyarországi kórház tíz szülészét-nőgyógyászát ítélte el a bíróság (nem jogerősen) azért, mert hálapénzt kértek.  

Az elsőfokú bíróság szerint az egyik szülésznő esetében indokolt a felfüggesztett szabadságvesztés, a másik szülésznő és tíz orvos esetében néhány százezer forinttól 2,4 millió forintig terjedő pénzbüntetések, továbbá néhány ezer-tízezer forintos vagyonelkobzás. Egy orvost bizonyítottság hiányában felmentett a vád alól a bíróság. Az eljárás közérdekű bejelentésre indult, miután a hálapénz elfogadása vesztegetésnek minősül. 

A vádlottak arról beszéltek, hogy sohasem kértek pénzt és nem is fogadták el a felkínált összegeket. A tanúk viszont mást állítottak, szerintük előre kértek el tőlük megszabott összegeket. A kismamák és családtagjaik olyan utalásokat is kaptak, hogy adjanak pénzt a műtősfiúnak, mert olyan keveset keres szegény, vagy hogy itt egy szülés levezetéséért 60-80 ezer forintot szokás fizetni. Több tanú is elmondta, hogy magától nem adott volna, de úgy érezte, nincs választása, szinte utasították a pénz átadására.

A kórház szülészetén állítólag „kiskasszás” rendszerben kezelték a hálapénzt, aminek az volt a lényege, hogy havi rendszerességgel hálapénzben részesültek azok is, akik közvetlenül nem találkoztak a betegekkel. Az eljárás adatai szerint ugyanis kapott pénzt a műtősfiú, az altatóorvos, a szülésznő, a nővér, a nőgyógyász és az osztályvezető főorvos. Volt, aki csak kétezret, volt, aki 5-10 ezret, és volt, aki 60-80 ezret.

Kurír nyomán F. L.

Hasonló bejegyzések