Egyéb 

Visszatér a kötelező katonai szolgálat Szerbiában?

a dikovicLjubiša Diković vezérkari főnök kijelentette, hogy Szerbia polgárai egyre gyakrabban követelik a kötelező katonai szolgálat visszaállítását.

Szavai szerint a szerb hadesereg illetékesei sohasem tartották kizártnak, hogy még visszatérhet az az idő, amikor ismét képezhetik és taníthatják az ország összes fiatalját, hogyan kell viselkedniük a számukra és a környezetükre veszélyes helyzetekben.

Diković úgy véli, az összes szerbiai intézmény közül a polgárok leginkább a katonaságba bíznak, ami a mostani és az egykori tisztek „önfeláldozó munkájának köszönhető”.  

Továbbá kiemelte, hogy a katonaság tevékenysége a béke (?) és a nemzeti büszkeség jegyében zajlik. Ebben az évben 1 800 személy szolgál majd ökéntes katonai státusban. A legjobbak plusz négy hónapos kiképzésben részesülhetnek, „kibővíthetik tudásukat egyes szakterületeken”.

A közeljövőben felerősítik a katonák képzését, valamint jobban felszerelik az egységeket. Sokat fordítanak majd a tisztek és altisztek iskoláztatására.

A vezérkari főnök szerint fontos, hogy a szerb katonák kivegyék részüket különböző békemissziókban világszerte.

Akárhogyis, a kötelező katonai szolgálat visszaállítása katasztrofális lépes lenne, tekintettetel arra, hogy az ország lakosságának 35-40 százalékát nemzeti közösségek tagjai képezik, akik közül Szerbiát sokan nem érzik saját hazájuknak. (Mi több, a szerbek egy részében is kihűlt a hazafias érzés.)

A képen: Ljubiša Diković

F. L.

Hasonló bejegyzések