Megy az oroszokhoz a Krím félsziget?
A 95 százalékot is meghaladta azon választók aránya, akik a Krím félszigeten tartott vasárnapi népszavazáson támogatták, hogy az Ukrajnához tartozó autonóm terület csatlakozzon Oroszországhoz – derült ki a voksok háromnegyedének megszámlálása után tett hivatalos nyilatkozatokból.
A részeredmények megerősítették a szavazóhelyiségek bezárása után közölt közvélemény-kutatási eredményeket, amelyek előrejelezték, hogy az elsöprő többség az orosz csatlakozás mellett voksolt.
A nyugati országok már korábban bejelentették, hogy nem fogadják el a népszavazás eredményeit. Barack Obama amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott telefonbeszélgetésén úgy fogalmazott, hogy Washington soha nem fogja törvényesnek elismerni a népszavazást. Egyúttal újabb szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.
Az új ukrán vezetés is cirkusznak minősítette a referendumot.
Putyin viszont – az Obamával folytatott beszélgetésen – azt hangoztatta, hogy a népszavazás teljes egészében megfelelt a nemzetközi jogszabályoknak.
Az Európai Unió is további büntetőintézkedésekre készül Oroszország ellen.
A nyugati nézőpont szerint a népszavazás növeli a megosztottságot Ukrajnában, így az erőszak kockázatát is. Moszkva szerint viszont az orosz ajkú lakosság biztonságát a jelenlegi ukrán vezetés nem tudja garantálni.
A hétfő hajnali közlés szerint a népszavazáson részt vevők 95,7 százaléka tette le voksát az Ukrajnától való elszakadás mellett, míg a maradásra csupán 3,2 százalék szavazott. Valamivel több mint egy százaléknyi szavazat érvénytelen volt.
A részvételi arány meghaladta a 82 százalékot.
Szimferopolban már vasárnap este többezres tömeg ünnepelte a népszavazás eredményét. Szerhij Akszjonov krími miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a helyiek kinyilvánították: „haza kívánnak térni”. Bejelentette, hogy a Krími Autonóm Köztársaság hétfőn hivatalosan kérvényezni fogja Oroszországhoz való csatlakozását.
A népszavazás nem hivatalos végeredménye ma várható.
(MTI nyomán)