Suttyónak nevezte Kiss Ervint, az őt paprika spray-el fenyegető Magyar Szó-s osztályvezető
Mint ahogy arról portálunk is beszámolt a tegnapi nap folyamán,fizikai fenyegetés és botrányos eljárás fogadta a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségének hirdetőosztályán Kiss Ervint, a Jobbik délvidéki szervezőjét.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük az érintett osztályvezetőt, Szikora Csabát is, aki először a szólásszabadság jegyében nemes egyszerűséggel a bemutatkozás után ránk csapta a telefont. Később sikerült ugyan egy hét perces beszélgetés folyamán feltenni kérdéseinket Szikora úrnak, azonban a végén leszögezte, hogy nem engedélyezi a (sokszor ingerült hangvételben) elhangzottak megjelenését a portálunkon. Kikötötte, hogy csupán azt az íráshibáktól hemzsegő közleményt közölhetjük, amelyet előzőleg eljuttatott szerkesztőségünkhöz. Kérését tiszteletben tartva ezt mi meg is tesszük, pedig a beszélgetés során olyan kérdésekre kerestük a választ, mint például, hogy:
– Gyakran hord-e a munkahelyére Szerbiában illegálisnak számító fegyvereket a szivarzsebében?
– Milyen gyakori eset az Ön által vezetett szabadkai sajtóosztályon, hogy nem hoznak le egy már kifizetett politikai reklámot? Esetleg a VMSZ-el fordult-e elő már hasonló eset? (Mint idő közben kiderült, a készpénzben kifizetett díjat az anyagi gondokkal küszködő Magyar Szó befizetés útján visszautalta – a szerk megj.)
– Mennyire kockáztatja a munkahelyét az, aki az Ön által vezetett osztályon nem ért egyet a VMSZ politikájával?
– Gyakran nevez politikai vezetőket suttyónak, kakaskodónak, fiatalúr/úrfinak, vagy ezt csak a Jobbik délvidéki szervezőjével szemben engedheti meg magának?
…ezen kérdéseinkre Szikora Csaba válaszolt is (a maga módján), azonban, mint ahogy azt írtuk is, kikötötte, hogy a válaszait nem közölhetjük. Ellenben változtatás nélkül közzétesszük az osztályvezető úr szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelét:
AMI A CSÖVÖN KIFÉR – avagy Magyar kontra Magyar megnyilvánulások
Helyszin, a Magyar Szó szabadkai hirdetőosztálya, Komor és Jakab tér 7/1.
Időpont, 2014. március 17., hétfő kb. 10:30.
Előzmények: 2014. március 15., szombat. A szabadkai hirdetőosztály egyik alkalmazottja SMS-t kap Kiss Ervintől: „jó reggelt, Kiss Ervin vagyok, a hétfői számba mégiscsak beraknánk a Jobbik lakóssági fórumát, ha lehetséges akkor a harmadik oldalra 1/4 oldal nagyságú szines hirdetést. Még ma átutalnánk a pénzt folyószámlájukra, illetve a Fórum képét E-mailben elküldeném. Rendben? Üdv.” Kolléganőnk, Pósa Hajnalka felhívta Kiss Ervint és tudatta vele, hogy az „olyan” jellegű hirdetéseket nem tudja átvenni mivel kampánycsend van, de továbbítani fogja SMS-ét újvidékre és ha ott jóváhagyják akkor nincs akadálya a megjelentetésnek. Még aznap megérkezett a válasz újvidékről, miszerint a „hirdetés” megjelenhet a hétfői számban. Kolléganőnk tájékoztatta telefonon erről Kiss Ervint valamint megadott neki minden utasítást az újvidéki központtal való további ügyintézéshez mivel a szabadkai hirdetőosztály szombaton nem dolgozik.
A továbbiakban Kiss Ervin „fiatalúr” közvetlenül újvidékkel intézte a kérdéses hirdetés megjelentetését !
A jelen: 2014. március 17., hétfő kb. 10:30. Kiss Ervin megjelenik a Magyar Szó szabadkai hirdetőosztályában kezében a mai Magyar Szó példényával hadonászva, felháborodottan szegezi a kérdést kolléganőnkhöz, miért nem jelent meg a hirdetés amikor ők azt kifizették ? Kolléganőnk nem tudván választ adni a kérdésre mivel az egész megjelentetési eljárást a megrendelő az újvidéki központtal intézte, felhívta telefonon az újvidéki kollégákat, de még mielőtt elmondhatta volna mit válaszoltak Kiss úrfi a következőket mondta fennhangon: „ezek a módszerek amelyeket itt a Magyar Szó-ban alkalmaznak rosszabbak mint a Titói diktatúra idején, és úgy látszik önök nem merik megszegni a VMSZ utasításait” !
Én Szikora Csaba, a szabadkai hiredetőosztály vezetője megkértem Kiss Ervint ismételje el újból de lassabban amit az imént mondani méltóztatott, hogy lejegyezhessem, de Ő erre nem volt hajlandó.
Ekkor én feláltam íróasztalom mögül és követeltem, hogy adja meg személyi adatait mert az amit elmondott kimeríti a sújos sértegetés és becsületsértés fogalmát, ezért én feljelentést fogok tenni ellene. Mivel erre sem volt hajlandó, felszólítottam, hogy kérjen bocsánatot a jelenlevő dolgozóktól mert addig az irodából ki nem megy. Ekkor Kiss úrfi a megszokott testtartásától jobban kihúzva magát mintegy kakaskodva közelebb lépett hozzám. Én kabátom zsebéből elővettem egy önvédelmi eszközt (paprika spréj), mire Ő azt állította, hogy én korlátozom emberi szabadságának gyakorlásában és megfenyegetett, hogy kihívja a rendörsége. Én erre azt válaszoltam, hogy legyen szives azt tenni, de ekkor Ő hirtelen elált ettől a szándékétól és hirtelen szűkösnek kezdte érezni az irodát. Ekkor én kértem kolléganőimet, hogy hívják ki a rendörséget, de mivel ők ezt nem voltak hajlandóak megtenni, felszóllítottam Kiss Ervint, hogy azonnal hagyja el a hirdetőosztály helyiségeit, amit Ő némi burkolt fenyegetés mellett meg is tett.
Mindezek után, komoly kérdések vetődnek fel bennem, hiszen a legfiatalabb gyermekem is talán idősebb ettől a suttyótól, és lehangoló menyire nem tisztelnek a mai fiatalok senkit és semmit. Sajnos 68 évesen kellett megélnem azt, hogy lássam, Magyar a Magyarnak farkasa.
A legkevesebb amit ezek után elvárok ettől a jobb sorsra érdemes ifjonctól, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjen a Magyar Szó szabadkai hirdetőosztályának dolgozóitól !
Szikora Csaba
Kiss Ervin közleménye IDE KATTINTVA olvasható el.
Sz. A.
A képen: A ,,toleráns” Magyar Szó osztályvezető, Szikora Csaba