Délvidéken is kimondják, megoldják – Beszámoló a DélHír Portál (vita)fórumáról és a Jobbik programismertetőjéről
Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke és Kiss Ervin délvidéki képviselőjelölt, a Jobbik délvidéki szervezője tegnap Szabadkán bemutatta a Jobbik Magyarországért Mozgalom választási programját. Szávay kiemelte, azzal, hogy a Jobbik a külhoni magyarságból is indít képviselőjelöltet politikai történelmet írt.
– Az országgyűlési választásokra készülve természetes kötelességünknek éreztük, hogy a választási listánkon a határon túli, külhoni jobbikos vezetőinknek is helyet fogunk biztosítani. Kiss Ervinen kívül így egy kárpátaljai, egy felvidéki, egy erdélyi és egy székelyföldi jobbikos társunk is szerepel a listán – mondta Szávay.
Hozzátette, hogy a Jobbik az egyetlen olyan magyar párt, amely lehetővé tette, azt, hogy a Kárpát-medencében, Magyarország jelenlegi határain kívül élő magyarok is csatlakozhassanak a párthoz. Mint megjegyezte, a Délhír felkeresésére érkeztek Szabadkára, egy vitafórumra, ám a tervezett vitapartnereik, a FIDESZ–KDNP és a baloldali tömörülés nem jelezték, hogy elfogadták volna a kihívást. Programjuk címe: „Kimondjuk. Megoldjuk.” Elmondta, hogy az országgyűlési választásokra egy szakmailag kiérlelt, alapos programmal készültek, amelyben felvázolják, milyen Magyarországot, milyen jövőt akarnak, mit gondolnak egyebek között a nemzetpolitikáról.
– A programban nagyon konkrét vállalásokat tettünk a külhoni magyar közösségek irányában is. A Jobbik egy pozitív programközpontú kampányt folytat, és számunkra teljesen természetes, hogy az elszakított területek mindegyikére ellátogatunk, és az ott lakó magyar emberek számára elmondjuk elképzeléseinket – hangsúlyozta Szávay.
Kiss Ervin, a Jobbik délvidéki képviselőjelöltje bemutatta a Jobbik elképzeléseit, amelyek a Kárpát-medencei, ezzel egyben a délvidéki magyarságot érintik.
– Délvidéki területi autonómiát szeretnénk, a külhoni közösségek támogatását 2018-ig a magyar költségvetés egy ezrelékéről a költségvetés fél százalékára emelnénk. Fellépünk a magyarságot érő kettő mérce, valamint az etnikai villongások ellen, akár nemzetközi fórumokon is – mondta Kiss Ervin.
Szávay hozzátette, hogy a Jobbik nem kívánja megakadályozni Szerbia európai uniós csatlakozását, támogatja azt, ám Magyarország vétójoga egy olyan lehetőséget teremthet, amely lehetőséggel a délvidéki magyarság jogainak kiterjesztése és sorsának jobbítása érdekében élni kell. Szavai szerint a program része még a gazdaságfejlesztés, amelyben magyar cégeket arra ösztönöznének, hogy Szerbiában üzleteljenek, és ott magyar ajkú személyeket foglalkoztassanak, kiállnának a nemzeti tanácsok jogkörének bővítése mellett, valamint a szórványmagyarság megtartása érdekében programokat indítanának.
A sajtótájékoztatót követően a DélHír Portál rendezésében nemzetpolitikai fórumra került sor, ahol Szávay István és Kiss Ervin jobbikos politikusok ismertették a párt Kimondjuk. Megoldjuk. című programját, és a jelenlevőknek lehetőségük volt különböző kérdéseket intézniük a vendégek számára.
A portal szerkesztőinek eredeti elképzelése szerint hárompárti vita lett volna, de sem a Fidesz-KDNP, sem a baloldali összefogás nem tartotta fontosnak, hogy jelenlétével és programjának bemutatásával megtisztelje a délvidéki magyarságot, sőt még válaszra sem méltatták a szervezők megkeresését.
Magyar Szó nyomán T. T.