Krasznai újabb vallomása szerint drogffüggő is volt, most pedig férfihiányban szenved (bizarr kép +18)
Krasznai Tünde úgy érzi, amióta az egész ország tudja, hogy egykor „felnőttfilmek sztárja” volt, a legtöbb férfi nem mer, nem akar közeledni hozzá.
– Magányos vagyok, és ez bizony nincsen így jól. Rosszlánynak gondolnak, pedig azoknak is van szívük… Én már rég magam mögött hagytam a sokat emlegetett múltamat. Persze tudom, hogy egész életemben cipelnem kell a terhet, amit a régi dolgaim, a rossz döntéseim jelentenek, de sokkal könnyebb lenne minden, ha állna mellettem valaki, és támogatna – mondta az X-Faktor felfedezettje.
Újabban kiderült: az énekesnőnél nem a pornó volt az egyetlen mellékvágány. Krasznai beismerte: fiatalkori „útkeresése” során „belebotlott” a kábítószerbe, amelynek sokáig a rabja volt.
Stop nyomán F. L.