Egyéb 

Holnapig lehet jelentkezni az egyéves rendőrképzésre

Március 25–éig, azaz még holnapig várják a jelentkezőket arra az egyéves rendőrképzésre, amelyet nemrég hirdetett meg a szerbiai belügyminisztérium.

A jelentkezőknek a rendőrállomásokon beszerezhető pályázati űrlaphoz állampolgársági bizonylatot és anyakönyvi kivonatot kell csatolniuk, továbbá arról szóló bizonylatot, hogy nem folyik ellenük bűnvádi eljárás. Ezenkívül a hadkötelezettség teljesítéséről szóló bizonylatot, a középiskolai diplomát, illetve a középiskola mindegyik osztályának befejezéséről szóló bizonyítvány fénymásolatát, valamint a személyi igazolvány és a B kategóriás vezetői engedély fénymásolatát is mellékelniük kell a jelentkezőknek.

A pályázattal kapcsolatban további tájékoztatás a 021/462–033–as, 021/462–539–es telefonszámokon, vagy az [email protected] e–mail címen, személyesen pedig az érdeklődő lakóhelyéhez legközelebb eső rendőrállomáson kapható.

Szabadkai Rádió nyomán

Hasonló bejegyzések