Egyéb 

Nem lehet Újvidéket a tartomány fővárosának nevezni?

ujvidek1 uj fekvo leadElkészült a Vajdaság alapdokumentumának számító statútum módosításának javaslata, amelyet az újvidéki és a belgrádi parlamentnek június 6-áig el kell fogadnia – írta a hétvégén a Dnevnik című újvidéki napilap.

A módosításra azért volt szükség, mert a szerb alkotmánybíróság decemberben az ország alaptörvényével összeegyeztethetetlennek minősítette a statútum szövegének kétharmadát. Szerbia északi tartománya fél évet kapott arra, hogy módosítsa a dokumentumot, mert az alkotmánybírák úgy vélték, ha azonnal hatályon kívül helyezik a statútumot, azzal jogi űr keletkezne a Vajdaságban. A bírói testület ugyanakkor azt is jelezte, hogy nem kérdőjelezhető meg az a szerep, amelyet a Vajdaság betölt és a vajdasági lakosok autonómiához való joga sem.

A Dnevnikben megjelent információk szerint a jövőben Újvidéket nem lehet a tartomány fővárosának nevezni, csak közigazgatási központjának, és a Vajdaságnak nem kormánya, hanem végrehajtó tanácsa lesz. Ezt a megnevezést használták egyébként 2010. január 1-je, a statútum életbe lépése előtt is.

Maradt néhány kérdéses pont

Az új alapdokumentumban az is szerepel majd, hogy a Vajdaság nem vehet részt nemzetközi együttműködésekben, csupán „a megfelelő területi közösségekkel és más államok egyéb, autonómiát élvező egységeivel létesíthet együttműködést a Szerb Köztársaság külpolitikájának keretében az ország területi egységének és jogrendjének tiszteletben tartásával”.

Slobodan Orlovic, a szöveg módosítását végző munkacsoport elnöke a Vajdasági Rádió és Televíziónak elmondta, hogy az új szöveg már minden szempontból összeegyeztethető Szerbia alaptörvényével. Maradt néhány kérdéses pont, de hétfőn ezekről is döntenek – tette hozzá. Magyarázata szerint kétféle módosításra volt szükség: egyrészt az alkotmányellenesnek minősülő szövegrészeket kellett átírni, másrészt pedig olyan módosításokat végrehajtani, amelyek javítanak az egész szövegen.

A tervezet várhatóan rövid időn belül a vajdasági parlament elé kerül.

MNO nyomán

Hasonló bejegyzések