Nőtt a határon túli érvényesen szavazók aránya – Levélben már senki se küldje a voksát
Növekedett az április 6-ai magyar országgyűlési választásokra a budapesti Nemzeti Választási Irodához (NVI) beküldött érvényes levélszavazatok aránya – számolt be szerdán az NVI. Az iroda hétfőn és kedden összesen 29 ezer azonosító nyilatkozatot ellenőrzött, ebből közel 23 ezer, mintegy 80 százalék volt érvényes.
A választási iroda azt is közölte, hogy a nyilvántartásukban csaknem 200 ezer választásra jogosult, levélben voksoló személy szerepel, közülük már mintegy 76 ezren leadták a szavazatukat.
Pálffy Ilona, az NVI elnöke ugyanakkor elmondta: a külképviseletekről érkezett jelzések alapján sok az olyan, levélben szavazásra regisztrált választópolgár, aki még nem vette át a szavazási levélcsomagját.
„Úgy tűnik, az emberek elfelejtették, hogy regisztráltak, illetve, hogy hová kérték a levélcsomagjukat” – vélekedett Pálffy Ilona.
Az NVI vezetője szerint elképzelhető, hogy többen a szavazás napján vennék át a levélcsomagot, április 6-án azonban erre már nincs lehetőség, aznap csak a voksokat lehet leadni a külképviseleteken.
Délvidékről a Magyar Remény Mozgalom (MRM) Elnöksége korábban arra buzdított minden délvidéki magyar kettős állampolgárt, aki március 22-ig regisztrált a választói névjegyzékbe, hogy éljen a lehetőséggel, és minél nagyobb számban adják le szavazatukat levélfordultával, vagy a szabadkai és belgrádi külképviseletek egyikén.
Az illetékesek azt kérik a választópolgároktól, hogy a továbbiakban már semmiképp ne postán adják fel a levélcsomagokat, mert azok már nem érkeznek meg határidőre Budapestre.
MTI nyomán T. T.