„Hősből” csaló: azt hazudta, hogy az árvízben elvesztette családját, így akart segélyt kicsikarni az államtól és az emberektől
A szerb média az elmúlt hetekben hősként ünnepelte a 26 éves Slobodan Nedeljkovićot (beceneve: Džambo), aki azt állította, hogy az obrenovaci árvíz elsodorta a feleségét és a kisfiát, de ahelyett, hogy magába roskadjon, elhatározta: akit csak tud, kiment a „megvadult” Kolubara folyóból. Gyorsan elterjedt a hír, hogy több mint százan köszönhetik életüket az önfeláldozó Džambo hősiességének.
Ugyanakkor sokan megsiratták (vélt) családi tragédiáját. Az egyik ember tanúk előtt 30 ezer dinárt adott neki, és ki tudja még hányan támogatták anyagilag.
A tévében szóba került, az állam lakást kellene, hogy biztosítson számára, mert az árvíz előtt is rossz körülmények között élt a családjával, most pedig mindene odaveszett.
A nagyob hatás érdekében Džambo, aki egyébként koszovói menekültnek adta ki magát, elmesélte a sajtónak, hogy Rigómezőn szintén drámai körülmények között elvesztette szüleit.
Mára kiderültek a következő tények. Az „árvizek legnagyobb hőse” szélhámos csaló. Minden szava meggyőzően tálalt hazugság volt, amelyet a média simán bekajált.
Džambo senkit sem vesztett el Koszovón. Anyjával élt Pristinában, majd Obrenovacra költözött a nagynénjéhez. Nem volt felesége, sem gyermeke. Az árvíz ideje alatt részt vett ugyan a homokzsákok töltésében, de közvetlenül senkit sem mentett meg. Továbbá fennáll a gyanú, hogy mobiltelefont és egyéb tárgyakat lopott az egyik árvízkárosulttól. Egyelőre ezek derültek ki róla.
Az obrenovaci rendőrség letartóztatta.
A nyilvánosság és a hatóságok félrevezetéséért, az emberek becsapásáért és a pénz kicsikarásáért akár öt évig terjedő szabadségvesztéssel sújtható.
A képen: Slobodan Nedeljković – Džambo
K. P.