Egyéb 

Idegen bolygó nyomairól árulkodnak az Apollo Holdról hozott kövei

holdkozetIdegen, Mars-méretű bolygóról árulkodnak azok a kövek, amelyeket az Apollo-program űrhajósai több mint 40 éve a Holdról hoztak, a bolygó a fiatal Földdel ütközve hozhatta létre a Holdat.

Német tudósok új technikát dolgoztak ki, mellyel azonosították a Föld és a Hold kőzetei közötti kis kémiai különbséget. Hangsúlyozták, további kutatás szükséges ahhoz, hogy alátámasszák eredményeiket, amelyek szerint a Föld mellett egy másik égitest is részt vett a Hold 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulásában – olvasható a Science tudományos lapban.

Kutatók szerint a Hold abból a kozmikus törmelékfelhőből alakult ki, mely a fiatal Föld és egy Mars-méretű bolygó, a Theia ütközésekor került a világűrbe. A Naprendszer különböző bolygóinak kémiai összetétele valamelyest eltér egymástól.

Ezért úgy vélik, a holdkövek a Földnek rohanó égitest árulkodó kémiai nyomait hordozhatják. Eddig azonban ezt nem sikerült bizonyítani. „Olyan technikát dolgoztunk ki, amely garantálja az oxigénizotópok és más, nyomokban jelen lévő gázok tökéletes elkülönítését.

A különbségek kicsik, nehéz őket kimutatni, mégis jelen vannak” – írta a Reuters brit hírügynökségnek Daniel Herwatz, a Kölni Egyetem tudósa, a tanulmány vezető szerzője.

Az eredmények alapján úgy becsülik, hogy a Hold körülbelül 50 százalékban a Theia és 50 százalékban a Föld kőzeteiből állt össze, ám úgy vélik, a becslést további kutatásoknak kell alátámasztaniuk.

A kutatócsoport azokat a kőzeteket elemezte, melyeket az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) 1969-es és 1972-es Apollo-misszióinak űrhajósai hoztak magukkal haza.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések