Meglőtte, zsákba tette, csatornába dobta lányát a pakisztáni apa
Kis híján újabb áldozata volt Pakisztánban az úgynevezett becsületgyilkosságok barbár szokásának. Az AP híre szerint egy 18 éves pakisztáni nő csodával határos módon túlélte, hogy az apja meglőtte, majd behajította a csatornába. Azért kellett volna meghalnia, mert a család akaratával szembemenve házasodott.
A támadás még szerdán történt Hafizabadban, egy konzervatív városban kétszáz kilométerre a fővárostól. A rendőrség szombaton számolt be az esetről. A lány, Saba Maqsood szerelemből ment férjhez egy közeli városba még a múlt héten. Az apja azonban érte jött, és hazavitte, azt ígérve, hogy nem esik bántódása.
A családtagjai először megverték, aztán a következő nap az apja egy elhagyott helyre vitte, hogy végezzen vele. A nő azt mondta a rendőröknek, hogy két nagybátyja végignézte, amint az apja arcon lőtte, aztán zsákba tette, és a csatornába dobra.
Azt hitték róla, hogy meghalt, de visszanyerte az eszméletét, és sikerült kimásznia a zsákból, majd a csatornából. Elvonszolta magát egy benzinkútig, ahol segítséget kért. A rendőrök keresik az apát és a többi rokont, akik részt vettek a támadásban.
Pakisztánban tavaly közel ezer nőt öltek meg családtagjaik azért, mert szerintük foltot ejtettek a család becsületén. Az elkövetők legtöbbször büntetlenek maradnak, mert a pakisztáni törvény szerint ilyen esetekben az ügyet ejthetik, ha az áldozat hozzátartozói megbocsátanak a gyilkosoknak.
Index nyomán