Egyéb 

Szerbia kilátásai: lotyók és narkósok jelenthetik a gazdasági válságból való kiutat?

a prostik03A gazdasági szakemberek jelentős része egyetért, hogy ebben az évben Szerbiában biztosan tovább folytatódik a gazdasági hanyatlás, illetve elkerülhetetlen lesz a recesszió (vagy ha úgy tetszik, visszafejlődés). Sokak számára az árvizek előtt is nyilvánvaló volt, hogy az ország gazdasága jócskán a mínusz alá csúszik.

Az elemi csapás csak fokozta a gyászos kilátásokat. A kormány persze alibiként használja az árvizek okozta kárt, amelynek nagyságával úgy manipulál, ahogyan csak akar. Eddig több tízmillió, majd fél-, egy-, másfél-, végül pedig kétmilliárd eurós kárról hallhattunk „szakértői becsléseket”.

A mezőgazdaságon kívül egyetlen agázat sem maradt, amely akár kicsit is lendíthetne a fekáliában fuldokló szerb gazdaságon.

A közgazdászok egy része szerint Szerbia előbb-utóbb valószínűleg alkalmazni fogja a nála jóval fejlettebb európai (uniós) országok receptjét, amellyel felpumpálható a bruttó hazai termék.

Például Nagy-Britannia az unióban érvényes új elszámolási rendszerrel összhangban hozzáadta a bruttó hazai termékhez a feketegazdaságból (konkrétan: a kábítószerek előállításából és fogyasztásából, valamint a prostitúcióból) származó bevételeket is. Az ottani közgazdászok lelkesen jegyzik meg, hogy ennek köszönhetően a bruttó hazai termék legalább egy százalékkal növekedhet. Izgatottan fűzik hozzá, hogy a Nagy-Britanniában elfogyasztott marihuána-mennyiség legalább felét az országon belül termesztik, ami szerintük ráadásul szép új lehetőséget jelent az ottani mezőgazdaság számára.

Hollandiában is „természetesen” hasonlóan működnek a dolgok.

Októbertől Olaszország is ehhez a módszerhez nyúl. Sőt, a taljánok a drogkereskedelem intenzitása és az örömlányok becsült száma alapján kiszámolták, hogy a bruttó hazai terméküket zsíros két százalékkal tudják megnyomni.

Ha ez egy bevált, vagy legalábbis „ígéretes” módszer a nagyoknál, miért ne próbálná meg az uniót egyébként is mindenben majmoló kis Szerbia szintén a lotyók és a drogosok révén javítani a makrogazdasági mutatóit? – merült fel a kérdés egyes közgazdászokban.

Más lapra tartozik, hogy a teljes erkölcsi lezüllés légköre aligha enyhítene az átlagpolgárok nyomorán.

Novosti nyomán K. P.

Hasonló bejegyzések