Kerényi: “a Conchita Wurstok miatt bukott el Róma”
A magyarországi miniszterelnöki megbízott a Népszabadságnak mondta el, mit gondol a melegekről, a zsidókról és a dramaturgokról. A művészetnél fontosabb a „biológiai reprodukció”, az országépítőknek pedig mindig igazuk van.
„A Római Birodalom megszűnésének egyik oka az volt, hogy dekadens lett, és elvesztette a biológiai erejét. A fürdőkben dőzsöltek a római arisztokraták és polgárok, nyilván az akkori Conchita Wurstot hallgatták” – magyarázza a Népszabadságnak adott interjújában Kerényi Imre. Neki semmi baja a melegekkel, amíg azok úgy tesznek, mintha nem lennének melegek, és nem igényelnek közpénzeket az ideológiájuk terjesztésére.
Azt is elmondja, hogy a kormányzatnak utólag kontrollálni kellene a színházakat, hogy nem mentek-e el közpénzből rendezett darabjaik nemkívánatos irányba. Ha úgy látják, hogy igen, akkor csökkenteni kellene a nekik jutó támogatásokat. A művészet ugyanis nem szólhat csupán a társadalomkritikáról, azt alá kellene rendelni a biológiai reprodukció szükségességének, hiszen kell, hogy valaki a jövőben is kitermelje a nyugdíjakat.
A dramaturgképzést is kritizálta Kerényi:
“Saját példámon is láttam, hogy ezek a dramaturg gyerekek … egyik lábukon kék harisnya van, a másikon zöld, egy picit szivárványos mindegyik, nagyon new wave-esek.” Arról beszélt, hogy a színházakban és a színészképzésben is nagyon erősen jelen van az a liberális ideológia, amely „jeles szerzők” szerint majdnem olyan diktatúrára törekszik, mint a nácik és a kommunisták.
Azt is hosszasan ecseteli, hogy szerinte a zsidók is tehetnek az antiszemitizmusról, valamint a kommunizmus százmillió halottjáról. „Szembe kell nézni azzal, hogy Marxtól, a szellemi alapok lefektetésétől egészen a szörnyállamok létrejöttéig sok zsidó vezető volt tevékeny, és ez bizony antiszemita érzelmeket gerjesztett Európában” – mondta.
Ultrasliberi.hu nyomán