Egyéb 

Negyedmillió dinárt osztanak ki az árvízkárosult családoknak

250 ezer dinárt kap minden olyan család, amelynek a háza jelentős károkat szenvedett az árvizek idején, és már a jövő héten építeni kezdik azoknak a családoknak az otthonait, amelyek teljesen használhatatlanokká váltak – jelentette be Aleksandar Vučić kormányfő.

„Az újjáépítési munkálatok a jövő héten kezdődnek. Azok az emberek, akiknek teljesen megsemmisült a házuk, nem várhatják be a telet fedél nélkül a fejük felett. Mindazok a családok, amelyeknek a házuk jelentős kárt szenvedett, 250 ezer dináros pénzsegélyben részesülnek, és megtaláljuk a módját annak is, hogy háztartási berendezésekhez és bútorokhoz jussanak” – nyilatkozta a miniszterelnök.

Hozzátette, az összes megrongálódott utat helyre fogják állítani szeptember végéig. Erre 40 millió euró áll rendelkezésre. Vučić elmondta, hogy Obrenovacban mintegy 1000 katona dolgozik, és eddig 17 ezer tonna szemetet távolítottak el a város területéről.

Beta nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések