Egyéb 

A Die Presse szerint Vučić csak megjátssza magát

vuciAleksandar Vučić szerbiai kormányfő úgy véli, hogy ellenségekkel van körülvéve, de Szerbiával szemben senki sem fogalmaz meg ultimátumot – áll az osztrák Presse napilap kommentárjában, amely az EBESZ illetékeseinek a szerbiai kormányt ért kritikájával foglalkozik.

„Pál apostol óta Vučićé volt az egyik leglátványosabb megtérés” – írja a bécsi lap, amely emlékeztet arra, hogy Aleksandar Vučić 2008-ban elhagyta a Szerb Radikális Pártot, ahol a hágai Nemzetközi Törvényszéken háborús bűncselekményekért felelősségre vont Vojislav Šešelj „agresszív munkatársa” volt.

„Egy látszatra kompromisszumkész, udvarias européer vált belőle, aki megfeszített munkával kívánja az Európai Unióba vezetni országát. Beismerte egykori tévedéseit, és még mielőtt áprilisban elfoglalta volna a kormányfői tisztséget, valósággal elhalmozták a megelőlegezett dicséretekkel” – írja a Presse.

A lap úgy értékeli, hogy most mégis „lehullt az álarc”, amihez elég volt annyi, hogy az EBESZ aggodalmának adjon hangot a szerbiai sajtó helyzetével kapcsolatban. Az újság szerint „Vučić eltúlzott reakciójában önmagát, a szerbséget és az államot, úgy tűnik, kiegyenlíti”, és azt üzeni, hogy bár „kicsi az ország, de nem fog engedni a nyomásgyakorlásnak”.

(rtv)

Hasonló bejegyzések