VB: Lejátszották az első meccseket – a portál esélylatolgatása II. rész
Múlt héten, csütörtökön rajtolt az idei év legrangosabb, legnépszerűbb sporteseménye, a brazíliai labdarúgó-világbajnokság. A mai napra már minden résztvevő csapat lejátszotta első mérkőzését, sőt, a házigazda brazilok már két meccsen vannak túl. Portálunk vb-prognózisának folytatása következik.
Brazília, korábbi jóslatunknak megfelelően nem keltette bajnokesélyes csapat benyomását. A Horvátország elleni mérkőzést ugyan simának tűnő 3-1-es győzelemmel hozták, de ezért a győzelemért sokkal többet tett a mérkőzést vezető bíró, aki minden kétséges szituációban a házigazda javára tévedett.
A fantasztikusan védekező Mexikó ellen már kevés volt a Seleção játéka, a bírói segítség elmaradt, így a győzelem is. Ha nem pörög fel a házigazda, akkor az egyenes kieséses szakaszban gyors búcsút vehet saját rendezésű világbajnokságától. A jelenlegi felfokozott helyzetben a korai kiesés nem csak a válogatottat rendítené meg, hanem az egész országot is.
Hollandiával kapcsolatban be kell ismernünk tévedésünket. Az első mérkőzésen egységes, szervezett csapat benyomását keltették, ugyanakkor kellő mértékben engedtek teret az egyéni megoldásoknak. Ennek köszönhetően szemkápráztató játékkal alázták meg 5-1-re a vb-címvédő spanyolokat. Ezzel a mérkőzéssel feliratkoztak a világbajnokság esélyeseinek listájára.
Spanyolország első meccsén megdöbbentő mértékű vereséget szenvedett. A Barcelonától koppintott tiki-taka totális csődöt mondott a hollandokkal szemben. Ennek ellenére korai lenne még ítéletet mondani felettük, nem felejtettek el egyik pillanatról a másikra focizni. Az előző világbajnokságot is (bár ennyire azért nem csúfos) vereséggel kezdték, utána láttuk mi lett belőle.
Kolumbia simán verte a saját magukhoz képest gyengén játszó görögöket. Ebből a mérkőzésből nem igazán lehet konklúziót levonni, a papírforma érvényesült, a 3 gólos különbség pedig inkább a görög válogatott gyengeségének, mint a kolumbiaiak sziporkázásának tudható be. Az szinte bizonyos, hogy a kieséses szakaszban számolni kell velük.
Olaszország okos, taktikus focival kényszerítette térdre az angolokat. A mérkőzés nagy részében az ő akaratuk érvényesült a pályán, a végén pedig a vezetés birtokában tökéletesen rombolták az angolok játékát. Ezzel a taktikával sok kellemetlenséget okozhatnak a papíron erősebb csapatoknak, és bár esélyesnek egyelőre nem tekinthetők, nagy az esélye annak, hogy a végelszámolásnál előkelő helyen fog szerepelni az olasz válogatott.
Anglia a nagy nemzetközi megmérettetéseken az 1966 óta szokásos formáját hozza. Jók, jók, de nem elég jók. Uruguay gyengélkedése miatt nagy esélyük lehet túlélni a csoportkört, a kieséses szakaszban viszont az angol válogatott gyors búcsújára számítunk.
Uruguay a selejtező után a vb-n is folytatta a gyengélkedést. Sima vereséget szenvedett a csoport papíron leggyengébb csapatától, Costa Ricától. Nem valószínű hogy a játékuk ilyen rövid idő alatt javulni fog, pedig Costa Ricától már csak nehezebb ellenfelek jönnek…
Franciaország jól kezdett, simán verték első ellenfelüket. Bár a játékuk itt ott döcögött, összességében a nagy hiányzó Ribéry nélkül is meggyőző teljesítményt nyújtottak. Ha belendülnek, sokáig eljuthatnak. A csoportjukban igazi ellenfelük nincs, szinte biztos, hogy továbbjutnak.
Argentína igencsak megszenvedett a vb-újonc Boszniával. Messi villanásán és gólján kívül nem igazán tudtak hatékonyak lenni. Bár végül győzelmet ünnepelhettek, ebből a mérkőzésből nem egy vb esélyes argentin válogatott képe rajzolódott ki. Ehhez azonban kellett Bosznia-Hercegovina jó teljesítménye is, akik nem ijedtek meg papíron jóval erősebb ellenfelüktől, a vereség ellenére a bosnyákok nem lehetnek csalódottak nemzeti csapatuk szereplése miatt.
Németország a hollandokhoz hasonlóan nagyot robbantott Portugália 4-0-ás kiütésével. Technikásan, lendületesen játszott a német válogatott, minden tekintetben felülmúlták a luzitánokat. Bár nem játszanak igazi befejezőcsatárral, bivalyerős támadó középpályásaik, főként Thomas Müller gondoskodnak a hatékony támadójátékról. Bebizonyították hogy nem hiába tartják őket sokan a VB legfőbb esélyesének.
Portugália nagyon kikapott a németektől, de talán nem is ez a legfőbb baja. A védelem oszlopát, Pepét kiálították, a következő meccset biztosan kihagyja. A balhátvéd Fabio Coentrão olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy minden valószínűség szerint nem tud már pályára lépni ezen a világbajnokságon. Cristiano Ronaldonak nem megy, nem tud csapata igazi vezére lenni. Könnyen lehet hogy a portugál válogatott a csoportkört sem éli túl
Belgium meggyőzőnek tűnt a selejtezőkön, Algéria ellen már kevésbé. Bár felálltak az afrikaiak ellen, és végül megszerezték a győzelmet, közel jártak ahhoz hogy csalódást keltően döntetlennel mutatkozzanak be egy jóval alacsonyabban jegyzett válogatott ellen. A védelmük nagyrészt jól működött, a középpályájuk végig dominált, viszont a támadójátékon van még mit csiszolni, főleg a helyzetek kialakítása okozott gondot.
(M.B.)