Egyéb 

Három fekete lyukat találtak a tudósok

fekete lyukHárom gigantikus fekete lyukat talált 4 milliárd fényévre a Földtől egy nemzetközi kutatócsoport. Tömegük egyenként több mint ezermilliószorosa a Nap tömegének – közölte Ian Heywood, a csillagászok egyike.

„Ritka a több szupermasszív, azaz óriási tömegű fekete lyukból álló rendszer” – mondta el a CSIRO ausztrál tudományos kutatási szervezet munkatársa az ABC televíziónak.

A három fekete lyukat tartalmazó rendszert nemzetközi obszervatóriumok négy nagy erejű űrteleszkópja segítségével fedezte fel a Fokvárosi Egyetem tudósa, Roger Deane vezette kutatócsoport. Tanulmányuk a Nature című tudományos lapban jelent meg.

A csillagászok az SDSS J1502+1115 jelű galaxist kutatták, ott fedezték fel a három egymás körül keringő feketelyukat. Csak 465 fényév távolság volt köztük. A csillagász szerint a keringési sebességük több mint háromszázszor nagyobb a földi hangsebességnél. Ez az eddig felfedezett legszorosabb közelségben álló feketelyuk-trió.

Kutatások utalnak arra, hogy a nagyobb galaxisok közepén óriási tömegű fekete lyuk van, ám csak néhány ilyet találtak eddig, az új felfedezés alapján azonban több lehet belőlük, mint eddig vélték.

 

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések