Egyéb 

Románia novemberben dönt

election romniaNovember másodikán tartják Romániában az elnökválasztás első fordulóját, és amennyiben egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, november 16-án tartanak második választási fordulót.

A román kormány csütörtöki ülésén fogadott el határozatot a választások időpontjáról. A kabinet egyben sürgősségi kormányrendelettel módosította az elnökválasztás törvényét.

Az Állandó Választási Hatóság javaslatai alapján végzett módosítás a törvényben rögzített határidőket ésszerűsíti, és törli a különleges választóhelyiségek létesítésének a lehetőségét. Korábban a vasútállomásokon, repülőtereken, egyetemi kampuszokban hozhattak létre különleges választóhelyiségeket, ahol azok szavazhattak, akik nem tartózkodtak otthon a választások napján.

A módosított jogszabály szerint a szavazók, akik a novemberi választásokon nem tartózkodnak a lakhelyükön, előzetes átjelentkezés nélkül bármelyik szavazóhelyiségben leadhatják szavazatukat.

A minap egyébként a bukaresti parlament lemondásra szólította fel Traian Basescu elnököt a testvérét érintő korrupciós ügy miatt.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések