Mégsem kell a termény eredetét igazolniuk a földműveseknek!
A Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium újabb értesítése alapján a Növényegészségügyi Felügyelőség 2014. 06. 19-én visszavonta a korábban kiadott közleményt, mely szerint minden önkormányzatnak igazolást kellett kiadni az egyes termelők részére, hogy terményeik nem árvíz sújtotta területről származnak.
Az önkormányzatokhoz eljuttatott újabb értesítés szerint ezt kizárólag az árvíz sújtotta vidékeken kell kiállítani, tehát a bácskai és bánáti községben ilyen jellegű igazolás nélkül is átadhatják, árulhatják terményeiket a mezőgazdasági termelők.
T. T.