Egyéb 

Deli Andor először a balkáni árvízkárosultakon segítene az EU-ban – A délvidéki magyarokra még nem jutott ideje

26 7Munkába állt Deli Andor az Európai Parlamentben, egyik első megmozdulása az volt, hogy egy  európai uniós tagjelölt országokra is kiterjedő, árvízvédelemmel foglalkozó határozattervezetet nyújtott be az EP elé, mely elsősorban a balkáni országokkal foglalkozik.

A beadvány nem csak az uniós tagországokat érinti, hanem kiterjed a tagjelöltekre is. Így nemcsak a közelmúltban árvíz sújtotta EU-tag Horvátországra és Bulgáriára terjed majd ki ennek a hatásköre, hanem konkrétan Szerbiára és Bosznia-Hercegovinára is, ahol májusban súlyos árvizek pusztítottak – magyarázta Deli.

Ezen szolidáris kezdeményezés valóban pozitívan értékelhető Deli részéről, azonban a délvidéki politikust saját pártja főképp a magyar érdekek képviseletében jelöltette az EP mandátumra.

Erről Pásztor István, a VMSZ elnöke még májusban így nyilatkozott: „Erősítené a vajdasági magyarságot az, ha Deli Andor, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikusa bekerülne az Európai Parlamentbe a Fidesz–KDNP nemzeti listáján.”
 

Míg maga Deli Andor korábban azt nyilatkozta, hogy európai parlamenti képviselőként elsősorban a saját közössége érdekeit kívánja képviselni egyfajta „hídszerepet” játszva az EP-ben.

 
Reméljük a délvidéki magyar politikusnak az öt éves mandátuma alatt lesz még ideje az Obrenováctól északabbra fekvő területek és azok nemzeti kisebbségeinek rendezetlen ügyeivel is foglalkozni, hiszen elméletileg ez lenne a fő feladata.

H. Á.

 

Hasonló bejegyzések