Továbbra is Vučićék a legnépszerűbbek
Továbbra is a Szerb Haladó Párt a legnépszerűbb – derül ki a Faktor Plus közvéleménykutató adataiból. A megkérdezettek 50 és fél százaléka támogatja a Haladókat, második helyen áll a Szerbiai Szocialista Párt 10 és fél százalékkal.
A Demokrata Pártot a polgárok 6,1 tized százaléka támogatja, az Új Demokrata Pártot pedig 5,6 százalék. A Szerb Radikális Párt áll az ötödik helyen 4,3 tized százalékkal. A polgárok többsége ugyanakkor bizakodó. 43 százalékuk úgy véli, hogy jobb lesz az élet az országban, 36 százalék nem vár változást, s csak 21 százalék mondta azt, hogy tovább csökken majd az életszínvonal. A legtöbb polgár úgy véli, a kormánynak a gazdaság fejlesztése kell, hogy legyen a legfontosabb feladata, valamint a korrupció és bűnözés visszaszorítása.
A közvéleménykutatás során 1100 személyt kérdeztek meg.
Szabadkai Rádió nyomán